Félreértés - Napi 1perces

Írta: ,

Ne aggódjon asszonyom, az édesapja jól van, nem lesz semmi baj. A műtét sikerült, az értékei javulnak… Ha így halad 1 hét múlva már otthon is lesz – ezekkel a megnyugtató szavakkal búcsúzott el tőle az orvos.

Telve volt aggodalommal.

- Ne aggódjon asszonyom, az édesapja jól van, nem lesz semmi baj. A műtét sikerült, az értékei javulnak… Ha így halad 1 hét múlva már otthon is lesz – ezekkel a megnyugtató szavakkal búcsúzott el tőle az orvos.

Akkor ugyan megkönnyebbült, de az éjszaka valami meghatározhatatlan rosszérzés kerítette hatalmába, ami nem hagyta aludni. Karikás szemekkel elcsigázottan szedte a lépcsőfokokat a harmadik emeletre tartva, alig kapott levegőt, szíve hevesen kalapált, mellkasát mintha vasabroncs szorította volna körbe – de nem a fizikai megterhelés miatt – 25 évesen aktív kézilabdázóként ennyi meg sem kottyant volna neki. Fújtatva lépett a 351-es kórterembe – de a sarki ágyat üresen találta. A jeges rémület csigolyáról-csigolyára kúszott végig a tarkójáig: rohamléptekkel ment a nővérpultig.

- Mi történt az édesapámmal? – kérdezte köszönés nélkül.

- Kérem, nyugodjon meg! Azonnal szólok a főorvos Úrnak! – tért ki a válaszadás elől az ápolónő.

„Nem. Nem akarom! Az nem lehet! Nem halhatott meg!” – szűkölt a gondolataiban a rémület.

- Kérem, nyugodjon meg! – lépett oda hozzá a főorvos.

- Nem akarok megnyugodni! Mi történt az apámmal?

-Az éjszaka nem akartuk ezzel zavarni…

- Miért nem szóltak? Kifejezetten kértem, hogy azonnal értesítsenek, ha bármi történik vele…

- Igen, de nem szerettük volna ezzel zavarni a nyugalmát…- szabadkozott az orvos fél mosollyal az arcán.

- Tudom, hogy nincsenek anyagilag megbecsülve, túl vannak terhelve, és óriási a felelősségük is, de ilyen esetben igazán elvárható lenne, ha azonnal – érti? – AZONNAL – értesítik a hozzátartozókat – most már hisztérikusan kiabált.

- De az apja felnőtt ember… Joga van ahhoz, hogy eltávozzon…

Közbevágott:

- Igen, felnőtt… és ez maga szerint azt jelenti, hogy egyedül kell meghalnia? – zokogott feltartóztathatatlanul.

A főorvos hátrébb lépett a döbbenettől:

- Ki beszélt itt halálról? Az édesapja saját felelősségére otthonába távozott… Él és virul, jól van…

Nagyon lassan jutottak el a tudatáig a szavak. Még soha nem érzett ekkora megkönnyebbülést, mint most.