Eltékozolt életek - Napi 1perces

Írta: ,

– Ne haragudj, de nem tudok menni…

– De megbeszéltük… Vacsorát is főztem…

– Sajnálom… Máté váratlanul belázasodott.

– Szegény…

– Itt várunk a sürgősségin. Nem hagyhatom itt őket… ugye, megérted? – kérdezte a férfi suttogva.

– Persze. Természetesen mindig a családod az első… – konstatálta Zsuzsa némi gúnnyal a hangjában.

– Kérlek, ne kezdd el! Nem szeretem, ha ok nélkül vádaskodsz! –mondta indulatosan a férfi. – DRÁGÁM! Kivel beszélsz? Kihűl a vacsorád! – hallatszott a távolból.

Zsuzsa gyomra összeszorult: még hogy beteg a gyerek, még hogy a sürgősségin vannak! Mese habbal.

– Le kell tennem… Holnap este munka után beugrom hozzád,és mindent megbeszélünk… – tette le a telefont a férfi.

Zsuzsa percekig ült maga elé meredve. Egy újabb év, amikor egyedül tölti a születésnapját… Egy újabb év, amikor használják és kihasználják, mellőzik, majd félredobják, mint egy megunt kitaposott cipőt… Sírni kezdett.

– Senki sem mondta, hogy könnyű egy nős férfi szeretőjének lenni... – szólalt meg hangosan, majd erőt véve magán letörölte a könnyeit. – És azt sem várja el senki, hogy tovább is folytatsd ezt a megalázó játékot – tette még hozzá, és elővett egy vastag falú kukászsákot.

Válogatás nélkül beledobálta a férfi holmijait: ingek, gatyák, borotva, fogkefe, tusfürdő, papucs, autós-magazinok – egy helyen landoltak. Bedobta őket a kocsija csomagtartójába, majd a férfi házához hajtott. Az ablakokból meleg fény áradt, bentről gyerekzsivaj és kacagás hallatszott – meghittség és harmónia áradt. Becsengetett.

– Megnéznéd, szerelmem, ki az ilyenkor? – kérdezte egy női hang.

– Persze. Addig engedd meg a kádat vízzel, azonnal követlek! – mondta a férfi, majd ajtót nyitott. 

Zsuzsa émelyegni kezdett.

– Megbolondultál? – meredt rá tágra nyílt szemekkel, arcát a rémület lárva-szerű grimaszba torzította.

– Ellenkezőleg. Most tértem észhez… Befejeztem. Vége. Nem akarok tovább a tartalék ingyen nőcskéd lenni…

– De én… szeretlek… – habogta a férfi.

– Nem. Te csak önmagad szereted. Nem pocsékolom rád a legszebb éveimet – mondta Zsuzsa, és a férfi lába elé dobta a megrakott zsákot, majd sarkon fordulva elindult az autója felé. fél füllel még hallotta a férfi feleségének a hangját:

– Ki volt az?

– Senki. Csak egy házaló. Elküldtem a fenébe…

– Hát ennyit értem neki… – sóhajtott fel Zsuzsa. Legszívesebben visszarohant volna, hogy a feleség szemébe ordítsa: „Csal a férjed – jobb, ha tudod!” De nem tette. Nem tehette meg, hogy ráébressze: ő is elpocsékolta az életét egy arra érdemtelen férj mellett.