Elfoglaltság - Napi 1perces

Írta: ,
Már tíz perce várakozunk türelmesen a postán.

Már tíz perce várakozunk türelmesen a postán. Az orrunk előtt hanyagul összehúzott függöny résén át jól látszik: az üveg mögött ülő nő éppen a telefonján játszik, s látványosan örül minden elért pontnak. Ami nem baj, hiszen javában tart még az ebédidő, amit mindenki azzal tölt, amivel úri kedve tartja. Ő speciel játszik. Pontban egykor lebben a függöny.

– Ezt a levelet szeretném feladni. Mondja, holnap megkapja a fiam? – kérdezte az idős asszony előttem. Remegő kézzel nyújtja át a borítékot, és a feladásért járó pénzt.

– Ezt a levelet nem tudom elvenni magától… – dobja vissza durván a borítékot az üveg mögött a telefonját még mindig bőszen pityegtető fiatal nő.

– De nekem nagyon sürgős lenne, hétfőn be kell feküdnöm a kórházba műteni fognak. Ebben írom meg neki…– nyögi az asszony elfúló hangon. – Mindenképpen értesíteni akarom  ha történne velem valami…

– Értse meg! Így nem adhatja fel… Hívja fel telefonon – javasolja az alkalmazott, miközben még mindig a billentyűk bűvöletében áll. –– Kérem, ne tartsa fel a sort! Nem ér rá senki, nem mindenki nyugdíjas, mint maga!

– De nekem nincs telefonom – kezdenek potyogni a könnyei. Képtelen vagyok szó nélkül tovább nézni az eseményeket.

– Mi a probléma? – kérdezem, és a postásnő gyilkos pillantása sem riaszt vissza. Tekintetéből süt a kérdés: „Mi közöd hozzá?”

– Nincs megcímezve – feleli foghegyről.

– Akkor talán segíthetnénk neki megcímezni – javasolom.

– NEKEM ERRE NINCS IDŐM! 

Na persze, ha segítene, biztos összeomlana a virtuális világ, amiben él.

A probléma végül megoldódik: segítek megcímezni a borítékot.