Egy elpusztíthatatlan nő naplója 38. rész - Vízkereszt, vagy amit akartok

Írta: ,

Voltam talán hét-nyolc éves, amikor egy elolvashatatlan nevű író könyvét találtam meg kihajtva, Mamám „ejtőzős” fotelja mellett. Valami „vízkereszt” dumával, ami számomra vizes keresztet jelentett, nem katolikus életérzést. 

Nagyimnak, aki mindig nylon otthonkában szorgoskodott, kezének és hajának hagymaszaga elriasztott a bújástól, igénye volt az olvasásra. Az élet olvasására. Ha nem olvasott, nem élt, csak táplált minket. Miközben ő az „özvegyek asztalánál” ült. Lehetőséget adva főztje által a hatalmas családjának az életre.

Özvegy vagyok én is, és már szeretem a hagymaszagot… és szeretnék bújni is, beletúrni a fejem a nylon otthonka testidegen anyagába, mely mögött nagyim teste ad biztos támaszt.

De nem lehet. Viszont Shakespeare vidám bölcselkedése, bonyolult szavakkal leírt egyszerűségei rabbá tettek, nagyim által. Szerelmes lettem az életbe.

Hogyan is lehetne másképp látni a világot, mint az ő szemével? Kinek a szavaival lehetne így élvezni az élet egyszerűségeit, a születést, szerelmet és halált? Hisz „Az élet egy félkegyelmű meséje” és „Az álom maga is puszta árnyék”. Mama! „Hol te vagy, ott a világ maga”!

Új év kezdődött, és tán új időszámítás is, hiszen „Minden ember élete egy regény”, és „Tudjuk, mik vagyunk, de nem tudjuk ám, mivé lehetünk”. Sok elhatározás, új életritmus, tervek… és őrült sok optimizmus, mely szerint „Van, aki nagynak születik, van, aki naggyá teszi magát”.

Az egész újévi fogadalom halmaz erre jó, semmi másra. Nagyon különbözőek akarunk lenni, tenni akarunk, nagyot alkotni, világot megváltani, ha máshol nem is, saját kis portánkon. Alkudozunk Istennel, hogy csak-ezt-add-meg-Uram-csak-azt-add-meg-Uram!, ígérem szolgád leszek, és nem utolsó sorban önzően boldog. Mert elegünk van a világ önzéséből, ami felzabál minket a mosolytalan napok által. Elegünk van abból, hogy fejünkhöz vágják: „Mi az ember, Ha drága idején vett fő java Alvás, evés csak? Nem több, mint barom”.

Szokás szerint újfent elszállt az agyam, minimum a Plútóra. Költözés, angol, főiskola, egy vadi új gyerek, add Istenem a kezembe a Napot… a Tejútrendszer összes napját.
Ehelyett nyakamba szakadt egy értelmetlen per, amit első „papíralapú” férjem generált a semmiből.

Gyerekeink mind felnőttek, 15 éve nincs közös vagyonunk, közös témánk, de még közös légterünk se. Viszont úgy tűnik, van egy közös problémaforrásunk. Ez pedig vadiúj barátnője, aki uszítja a semmibe, egy perbe, mely a világ legfeleslegesebb dolga. Feltéve, ha nem ősgonosz az exfeleség, azaz én.

Némi szarkazmussal élve, volt férjem pereskedésének hátterében az új szerelem áll, „Mert mint mondják, még a hitvány ember is megnemesedik, ha szerelmes, valami nemesség szállja meg, ami nem véle született”. Volt férjem katona lett, a szerelem hű katonája, egy asszony katonája, és mint tudjuk, „A katona lelkiismerete mindent elnyel, mint a pokol szélesre tárt kapuja”.

Egy per jön, annak tükrében, hogy segítsége nélkül neveltem fel három gyereket, mely segítséget anyám pótolta szó szerint az élete árán. „A bánat, amely nem beszél, addig szorítja a megterhelt szívet, amíg az megszakad”. Ez történt anyámmal. Volt férjem felelősségvállalásról és tisztességről beszélt, pedig „A tisztesség valami láthatatlan”. „ S kinek nincs, gyakran az henceg vele”.

Nincs mit tenni, állni fogom a sarat, mint mindig, hiszen „A törött kard még mindig többet ér A puszta kéznél”, és végig nézem azt, ahogy „Az ördög néha Szentírást idéz”. Régen mentségeket kerestem exem gonoszkodó, gyerekek szívére nem tekintő viselkedésére, de mára tudom, hogy „Ki magához nem jó, mást sem szerethet”, és azt is tudom, hogy akik „… nem mutatják a szeretetet, gyakran nem is érzik”. Ezzel sújtja exem azokat, akiket szeretnie kéne. A gyerekeit elsősorban, mert én „Biztosan tudom, hogy a bánat az élet ellensége”.

Megfogadom Shakespeare tanácsát, miszerint „Nevesd ki rablód, ezzel meglopod”.
Egyetlen fogadalmam van tehát, melyet ebben az új évben biztosan be fogok tartani: boldog leszek. A többi fogadalmam pedig maradjon inkább a Plútón, ha gátat szab boldogságomnak

(A szövegben kiemelt idézetek Shakespeare-től származnak.)