Egy elpusztíthatatlan nő naplója 33. rész - A méltóság és a fehér köpeny

Írta: ,

A szenvtelen szakbarbárság belesimul az életbe, néhol kicsit, néhol nagyon, néhol lelket, néhol testet ölve, direkt és indirekt módon, mindenhol, minden időben.

Anyámtól tanultam: az emberi élet méltóság nélkül semmi. Anyám a fehér zajok szűrője volt a műtőben. Nagyságához semmi sem ér fel.

Miért? Mert az embert látta, a sorsot, az érzőt, sosem a beteget, mely szónak távolságtartó hangzása van, az emberi kín és kiszolgáltatottság járulékos jelzője miatt. Amikor anyám, a műtősnő és egykori Annuska nővér meghalt, képtelenek voltak munkatársai az ügyeletes szobában arra a székre ülni, ahol ő ült egykor.

Szabadon hagyták székét… azt hiszem, ez volt a legnagyobb dolog, a legnagyobb tisztelet, amit anyámnak adhattak. Ma olyan történet szemtanúja voltam, melynek láttán anyám szíve másodjára szakadna meg, és zokogna, azt hiszem…

Budapest legjobb kórházában, a sürgősségi osztályra mentővel hoztak be egy hajléktalant. Alig tudott menni, az alkohol okozta idegrendszeri sérülések, tünetek miatt. Igen, piszkos volt, igen, ittas volt… ki nem lenne az, ebben a hidegben, egyedül a világban, kidobva az utcára… ez az az emberi állapot, melynél már rég nem számítanak a miértek. Hiszem, hogy bármilyen bűnt is követett el egy ember, ez az életforma az, ami megfizette neki a bűn zsoldját, többszörösen.

Az alig 40 éves ember az elkülönítőbe, megfigyelőbe került, ami a váróteremből nyílt. Minden fehér köpenyes végezte a dolgát, ki a rendelőkben, ki a pult mögött. A betegfelvételen egy középkorú beteg-felvételis nő profizmusára lettem figyelmes. Határozott volt, rövid hajú és festetlen. Mindenre felkészülve oldalán egy speciális övtáska volt, tele tollal, íróeszközzel. Igen! Ezt tanították nekünk a nővérképzőben húsz éve… bárhol is légy, legyél profi, tedd és tudd a dolgod!

A nővér határozott léptekkel indult az elkülönítő irányába. Kinyitotta az ajtót, majd hangosan, mindenki előtt megalázva a hajléktalant annak tette miatt, így szólt, idézem szó szerint: „Ha tud cigizni, nem lehet olyan beteg. Öltözzön és takarodjon innen a p...ába!” Aztán sarkon fordult, és visszament a nővérpult mögé.

A váróteremben az eseményt figyelemmel kísérő emberek között volt, aki helyeslően bólintott. Én először azt hittem, hogy csak rá akar ijeszteni a hajléktalanra, hogy eredményt érjen el, visszarántva ezzel őt a Szabálykövető Emberi életbe. De nem… a hajléktalan elhagyta a kórházat. Zárójelentés nélkül ment ki a semmibe, tovább lebegni ott, élet és halál között. 

Úgy vélem, a beteg-felvételis nővér sokak életét mentette meg, ám ezzel az Emberrel kegyetlen volt, mert a társadalom normáit követte, nem az Etikus Ember normáit.

Az Etikus Ember kivette volna a cigit a Hajléktalan, Testben és Lélekben Beteg Ember kezéből, és szigorú szavakkal, dorgálással és magyarázattal megtiltotta volna, hogy cigarettázzon.

A nővér, a segítő, a fehér köpenyes egyik legfontosabb feladata az, hogy visszaadja az embernek az Ember minőségét! Hogy visszaadja az egészségét, mely egyaránt áll testi és lelki egészségből. Akkor is, ha az az ember nem érdemli meg. Ugyanis, az élet nem érdem kérdése, a fehérköpenyes nem Isten, nem ítélkezhet, sem direkt, sem indirekt módon életről és halálról. Csak segíthet. Erre tett esküt, melynek lényege: ne árts!

Üvölteni tudnék… hol az emberi méltóság? Miért fontosabb a szabályok terrorisztikus betartatása, mint a segítség nyújtása? A hajléktalan a mi rendszerünk szerint hibázott… a mi rendszerünk szerint már nem érzi magát embernek, csak egy létformának, mely bírja teste és lelke minden kínját.

Ez pedig, sajátos körülményei miatt ember feletti feladat. Ápolástan és gondozástan I. tankönyv: Emberi méltóság tiszteletben tartása! Az emberi méltósághoz való jog felülírja a kórházi és egyéni etikai szabályokat. A segítség helyes etikai szemlélet, az ítélkezés gonoszság!

Látni a halált, asszisztálni hozzá, az semmi. Érezni a halál véglegességét, félni azt, majd farkasszemet nézni vele, nem kérdezni, csak segíteni… na, az már valami. A fehér köpenyes tollával okozza a lélek és test halálát, azaz a legnagyobb kárt. Szív általi cselekvéssel pedig életet ment – ha tud és akar. A fehér köpeny kötelez: szeretetre és az emberi méltóság megadására. A fehér köpenynek többet kell adnia, mint az átlag. A fehér köpenynek példát kell mutatnia: Emberségből.

„Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János)