Egy elpusztíthatatlan nő naplója 27. rész - Kinder meglepetés

Írta: ,

A terhesség krízishelyzet, akárhonnan nézzük.

Hormonrobbanás és hangulatrobbanás. Komoly fizikai megterhelés a nőnek, és idegi megterhelés a férfinak, bármely korosztályhoz tartozzanak is.

Az is köztudott, hogy egy gyerek felnevelése egy családi ház ára, ahogy az is köztudott, hogy kishazánk nem a gyermekközpontúságáról híres, sem anyagilag, sem erkölcsileg, sem oktatásilag.

Szóval, legalább olyan remegő gyomorral számolgatja az utolsó menstruációtól a napokat egy negyvenes nő, és legalább olyan remegő kézzel veszi a kezébe a terhességi tesztet, mint egy tizenhét éves. A különbség csak annyi, hogy a negyvenes nő a klimaxban reménykedik, a tizenhét éves a csodában, és abban, hogy nem csapja agyon az anyja. 

Természetesen én is bele léptem a remény csapdájába. Lengyelország csodái és izgalmai teljesen elterelték ama apróságról a figyelmem, hogy bizony a havi tamponhasználat elmaradt, de betudtam a klimaxnak.

Aztán a szorgos hétköznapok egyikén, hangulatingadozásaim és az egyéb tünetek kapcsán pánikba estem. Mivel nem vagyok jó a random pánikkeltésében, SMS-t írtam:

Egy hete késik. Nincs okom kinder meglepetésre gondolni, de akkor is…

Persze, amint elküldtem az sms-t, már meg is bántam. Felnőtt nő vagyok, szükségeltetne némi önuralom pánikkeltés helyett… és persze egy ilyen „hír” megingathatja az egész kapcsolatot.

Úgyhogy elmondható, hogy a terhesség híre mindig vízválasztó egy kapcsolatban.

Mármint az ingatag kapcsolatokat, melyekben ilyenkor szembesül az ember azzal, hogy a másik „nyomás alatt” nem egészen az, aminek gondolta… 

Felnőtt lévén egész nap azon „matekoltam”, hogy mit tudok és akarok kezdeni egy gyerekkel, azon kívül, hogy szeretem. Tehát stresszeltem magam.

Alig bírtam kivárni a munkaidő végét, hogy plusz információhoz jussak az apajelölttől, aki mindenből viccet csinál, így a kisgyerekeket is „kismajom”-nak nevezi, csupa szeretetből.

Ültünk a kocsiban, én a hátsó, ő az első ülésen, és érdektelen témákról beszélgettünk, felvezetésként. Aztán egyszer csak megdobott egy Kinder-tojással… a másik az ő kezében volt. Vigyorgott, mint a „tejbetök”, én meg néztem rá, mint a „szentképre”. Azt mondta, hogy ha összeszerelős játék lesz, akkor nem lesz gyerek, ha egybe-figura, akkor lesz. Jóslás, a semmiből… mint a középkorban, csak modernebb lehetőségekkel.

Az övében autóféle volt. Lassan kezdtem bontani a saját Kinderemet. A sárga középből lassan hullott ki a papír miatt az én meglepetésem… egy baba majom

Mindkettőnkben megállt az ütő egy pillanatra. Apajelölt a kormányra borult felakadt szemekkel, én pedig bőgni kezdtem, mint az árva szamár. Aztán nevetni, aztán egyszerre mindkettőt. Kismajom a kezemben, a Duna parton szépen sütött a nap, és világ sem állt meg. Hosszú percekig tartott ez a furcsa, nevetős-bőgős érzés, ami olyan volt, mintha a világ összes, kedves, mosolygós napsugara fájdalmasan szakadt volna a nyakunkba.

Hazaérve Kismajmot az éjjeli szekrényemen lévő fotók, testvérei és apja elé helyeztem, hogy szokták mindannyian a gondolatot, és hogy szokjam én is a gondolatot

Aztán két nappal később ugyan abban a kocsiban egy terhességi teszt landolt az ölemben, melyet használva, az nem hozta a várt eredményt. Viszont, egész jól megbarátkoztunk a gyerek gondolatával. Úgy döntöttünk, hogy a természetre és a Jóistenre bízzuk a közös gyerek csodáját. Tehát nem teszünk érte semmi pluszt, de ellene sem teszünk semmit.

Nemsokára 44 éves leszek, és úgy tűnik, sosem növök fel… semmihez. A családtervezés komoly feladatához sem… pedig három felnőtt gyerekkel a hátam mögött, komoly anyagi problémákkal, millió tervvel és elfoglaltsággal, egy albérletben ülve lehet, hogy kellene… vagy mégsem? Hiszen az élet azért van, hogy éljük…