Édes élet - Napi 1perces

Írta: ,

Tudom, nem egészséges. Tudom, egy diétázó cukorbetegnek nem lehetne. Tudom, a cukor öl, és a nyomorba dönt… De!

De ki tud, és egyáltalán ki akar ellenállni annyi megszorítás után egy csábítóan kacsintgató krémesnek. Mert én nem. És a barátnőm sem.

Nekünk is jár egy kis „édes élet” – nem? Legszívesebben pár harapással befalnám az egészet, de egy cukrászdában illik kulturáltan viselkedni, ezért komótosan leülünk az egyik asztal mellé, szakértelmet mímelve megbeszéljük, vajon miként is készülhettek a tányérunkon tornyosuló mesterművek, majd a sütis villával apró darabokat vágva enni kezdünk.

Kiélvezünk minden falatot – hagyjuk, hogy a vaníliás krém szétolvadjon a szánkban – élvezzük az oly régen érzett ízeket, eszünkbe sem jut a kalórialöket nagyságán dilemmázni, csak eszünk-eszünk, kizárva magunk körül a külső zavaró tényezőket.

–  Isteni ötlet volt mazsolával megbolondítani ezt a krémet! – szólal meg a barátnőm lelkesen. – Még lehet, hogy ezen túl az otthon elkészítettbe is tenni fogok.

–  Mazsolát? A krémesbe? – meredek rá értetlenkedve. – Az enyémben nincs… –  állapítom meg némi csalódással a hangomban.

–  Igen. Már a harmadikat eszem… Nem hiszed? Nézd! – kezdi szétpiszkálgatni a tányérján a krémet. – Látod? 

Odapillantok.

–  Ühüm. Érdekes, hogy szárnya is van… –  jegyzem meg csodálkozva.

Egyszerre csapjuk le a villáinkat. Ennyit az „édes életről” – nekünk ez jutott.