Dőzsölő - Napi 1perces

Írta: ,

Mindenki tudta, hogy a kilencéves Ágika mire gyűjt: egy rózsaszín – ahogy ő nevezte: „pompázatos” – táskára, amit minden alkalommal meg kellett csodálniuk, ha éppen a főutcán lévő butik előtt haladtak el. 

Zsebpénzét szorgalmasan rakosgatta félre, minden este aprót kunyerált a munkából hazatérő édesapjától, frissen támadt üzleti érzékkel pénzzé tette az évek óta gyűjtögetett radír-készletét, esdeklő szemekkel csüngött a nagyszülein, míg végre elérkezett a nagy nap – kikerekedett az 5 000 Ft a táskára.

Reggel azzal a boldog tudattal ébredt, hogy végre büszkén villoghat az osztálytársnői előtt új szerzeményével.

– Anya! Anya! Vegyük meg már most, odafelé menet – kérlelte rimánkodva mindig rohanó édesanyját, aki bosszúsan ugyan, de beleegyezett, kivédendő a hisztériázást.

– Anya! NINCS a kirakatban! – kiáltott fel rémülten Ágika, amikor az üzlet elé értek.

– Biztosan bevették, hogy ne süsse a nap – nyugtatgatta falfehérré vált gyermekét Kati, de a lelke mélyén érezte a vihar közeledtét.

– Sajnálom. Tegnap délután eladtam belőle az utolsó darabot… – tárta szét a karját az eladónő.

– És nem lehetne belőle rendelni? – kérdezte az anyuka, miközben szorosan magához szorította a sírástól minden ízében remegő kislányt.

– Limitált széria volt, abból nem gyártanak újabbakat,és raktáron sincs belőlük…

Kitámolyogtak az üzletből.

– Mondtam, hogy vegyük meg, hamarabb… De ti, azt mondtátok, hogy lesz még… De. Most… Nincs… – hüppögte a kislány. – Ti lesztek az oka, hogy most mindenki kinevet…

– Majd veszel másmilyet az árán… – próbálkozott az anyuka.

– De nekem az a táska kell!!!

Beültek a kocsiba. Az iskola felé haladva végig a kislány szipogását hallgatta.

– Micsoda csalódás! Micsoda igazságtalanság!

– És, ha azt mondom, hogy ezt a pénzt ma arra költöd, amire csak akarod? Megvehetsz bármit, amit szemed-szád csak megkíván! – ajánlotta fel Kati.

A sírás abbamaradt. Kati szinte hallani vélte lánya agytekervényeinek csikorgását. Hosszas hallgatás után megszólalt:

– Akkor… Akkor, tudod, mit vennék?

– ?

– Egy hatalmas csokitortát a cukrászdából… Azért csokitortát, mert tudom, hogy Ti arra vágytatok a legjobban.

Kati beleegyezően bólintott, de azért a folytatás szíven ütötte:

– …és nem adnék belőle senkinek. MÉG NEKTEK sem! Csak azért, hogy egy kicsit Ti is érezzétek azt, amit én most érzek!