Céltalanság - Napi 1perces

Írta: ,

Nem tudta mihez kezdjen magával. Alhatott volna akár délig is, de a szeme pontban 6-kor minden reggel felpattant, idegrendszere turbó-fokozatba kapcsolt, és képtelen volt vissza aludni.

Nem tudta mihez kezdjen magával. Alhatott volna akár délig is, de a szeme pontban 6-kor minden reggel felpattant, idegrendszere turbó-fokozatba kapcsolt, és képtelen volt vissza aludni. Eleinte erőltette a dolgot, de fejfájás lett a vége – ezért megadva magát a sorsnak felkelt és megpróbálta elfoglalni magát. Megnézte a reggeli hírösszefoglalót, vadul kapcsolgatott a csatornák között, - mindenhol koppra ugyanaz – majd reggelit készített, kávét főzött maguknak.

- Istenem! Te már megint fent vagy? – lépett ki a szobája ajtaján a fia álmosan – Én, ha tehetném, még aludnék.

Nem szólt semmit. Ugyanaz volt a forgatókönyv minden áldott reggelen. Miután „útjára engedte” a huszonéves egyetemistát rejtvényfejtésbe kezdett. Míg ez eleinte sikerélménnyel töltötte el, és lekötötte – mára már unalmassá vált. Olyan napokon, amikor főznie vagy takarítania kellett el is telt az idő, de a hét többi napján úgy érezte mintha egy mély szakadék fölött lebegne egy szál cérnán, és a sikolyait nem hallhatja senki. Állt hatodik emeleti ablaknál – nézte az alatta nyüzsgő város lüktetését, és nem értette miért érez olyan keserűséget, ami elemészti. Hiszen megvolt mindene, amiről valaha is álmodott: lakás, autó, sikeres karrier után magas nyugdíj, értelmes szerető gyerekek – s ő mégis képtelen megbékélni a sorsával.

- Nem kellek sehova, nem kellek senkinek, mindenki elfeledkezett rólam… Mindenki éli a maga életét… és én nem tartozom sehova - suttogta maga elé könnyes szemekkel.

- Ráadásul magadban beszélsz… Ne légy nevetséges! – szólalt meg mögötte egy hang.

Összerezzent.

- Ne félj! Csak én vagyok! Haza kellett ugranom a jegyzeteimért! – tette a vállára a kezét a fia – Most pedig szedd össze magad – öltözz fel, sminkelj, és nyomás ki innen!

Értetlenkedve nézett rá.

- Jól hallottad! Ki innen! Teljesen becsavarodsz a négy fal magányában! Irány az élet! Az, hogy nyugdíjas lettél nem azt jelenti, hogy élve el kell temetned magad! Találj új célokat! Valósítsd meg az álmaidat – vagy ha már megkopottak - keress újakat! – puszit nyomott édesanyja könnytől áztatott arcára.

- De én… Én nem…

- Hogy mondtad régen: nincs kifogás, csak nyafogás! –mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Nézte-nézte a fiát, és tudta – lépnie kell, ha most még nem is önmagáért, de a fiáért meg kell tennie – nem szerette volna, ha miatta kell aggódnia.