Boldogság-keringő - Napi 1perces

Írta: ,

Boldognak kellett volna lennie – mégsem volt az… Örülnie kellett volna, de képtelen volt rá. Ült magába roskadva a sötét szobában, és egyre csak zakatoltak a gondolatai. Minden olyan váratlanul történt, és a lehető legrosszabbkor.

Pont akkor, amikor egyébként is olyan bonyolult volt az életük: édesanyja halála után úgy döntöttek elszakítják a gyökereiket, és felköltöznek a fővárosba. Nagy nehézségek árán sikerült albérletet és munkahelyet találniuk, s lépésről-lépésre berendezniük új életüket, s erre most borulni fog az egész rendszer.

Hiszen hogy szüljön albérletbe gyereket? Ráadásul kettőt – mert az ultrahang szerint ikreket hord a szíve alatt? Mit fog mindehhez szólni a férje Andris, amikor megbeszélték, hogy még évekig nem bővítik a családot, mert „össze kell kaparniuk” magukat anyagilag.

Most hogy mondja meg a főnökének, hogy hiába számít a munkájára – ő pár hónap múlva itthon babázik? Mi lesz az ígéretes karrierrel, amit végre sikerült megközelítenie…

– Hát Te? Mit csinálsz a sötétben? – lépett be az ajtón Andris, és felkapcsolta a villanyt.
Hunyorogva nézett fel.

– Te sírtál? Mi a baj, kicsim? – ült le mellé, és a kezébe vette a kezét.

– Semmi… – hüppögte elkeseredetten. – Semmi, csak hiányzik a régi életem…

Igen. Ha még élne az édesanyja, ha még mindig ott élnének a virágos kis falusi házban, ha nem lenne ennyire bizonytalan az életük, ha nem égettek volna fel mindent a hátuk mögött… Ha, ha, ha… Ha nem lenne állapotos… De nem! Nem fogja engedni, hogy az a malőr szakadékot hasítson kettőjük közé. Nem! 

– Valami rosszat mondott a nőgyógyász? 
Csodálkozva nézett a férjére.

– Éppen arra volt fuvarom, láttam, hogy ott jártál… Nem is mondtad, hogy ellenőrzésre kell menned… – mondta szemrehányóan. 

Zokogni kezdett.

– Istenem! Mondd már, mi a baj? Beteg lettél Te is? – kérdezte rémülettel a hangjában, utalva arra, hogy anyósát mellrákkal kezelték, mielőtt itt hagyta őket.

– Dehogy! Nem! Semmi bajom… Csak… Csak… Nem tudom, hogy történhetett… Én, nem is sejtettem… Sajnálom… Kisbabánk lesz – nyögte ki végre. – Azaz kisbabáink... ikreket várok… nem tudom, mi lesz velünk… 

Andris pillanatokig rezzenéstelen arccal nézte feleségét – majd, mint egy lassított felvételen, fokozatosan öntötte el a mosoly a vonásait.

Felpattant, és karjaiba kapva feleségét, boldogan forgott vele körbe-körbe, miközben egyfolytában egy szót hajtogatott: „Szeretlek!” 

Boldognak kellett volna lennie – s boldog is volt.