Beetetve - Napi 1perces

Írta: ,
Anett soha életében nem félt még ennyire. Már órák óta ült a szórakozóhely női WC-jében, olyan kicsire összehúzva magát, amennyire csak lehetséges.

Anett soha életében nem félt még ennyire. Már órák óta ült a szórakozóhely női WC-jében, olyan kicsire összehúzva magát, amennyire csak lehetséges.

Minden idegszála pattanásig feszült, kövér izzadtságcseppek gördültek végig az arcán. Minden légvétel elkeseredett küzdelemnek tűnt, és pont most hagyta otthon az inhalátorát. Nem. Nem fog kimenni. Ő nem fog áldozattá válni. (Habár már ez, ahogy itt ül a bűzös mellékhelyiségben, felér egy áldozat-szereppel.)

Nem tudta mi lehet a barátnőjével. Szégyen ide vagy oda, de amikor eldurvult a helyzet, ő elmenekült. Pedig minden olyan jól indult: menő zene, menő ételek, menő italok, helyes fiúk, akik közül ketten rögvest „rájuk repültek”. Aztán Kitti – miután megitta azt a koktélt – furcsán kezdett viselkedni: vihogott, ha kellett, ha nem, az asztalon táncolt, majd spontán sztriptízbe fogott .

Ő hiába próbálta elrángatni onnan, csaknem fejbe vágta egy üveggel. És a srácok! Még most is látja, miként villannak feléjük a kéjsóvár tekintetek. „Istenem! Csak ezt ússzam meg! Jobb lett volna a suli esti rendezvényére mennünk. Soha többé nem jövök ilyen helyre” – fogadkozott. Hirtelen szirénaszó hasított a zene-dübörgésbe. Üvegcsörömpölés, kiabálás, menekülő léptek zaja – majd síri csend percekig. Reszketve nyitotta ki a WC ajtaját. Óvatosan előmerészkedett.

– Mi az Isten! Te meg mit keresel itt? – üvöltött rá egy tagbaszakadt rendőr, amikor meglátta. – Még a fenekeden a tojáshéj! Lesz egy-két szavam a szüleidhez... – ragadta karon.

– Kitti… Kitti, hol van? – dadogta remegve.

– Kitti a barátnőd?

– Igen.

– Az előbb vitte el a mentő, teljesen kiütötte magát valamilyen szerrel… Ők hívtak hozzá segítséget – mutatott a bárpult mellett megszeppenten álldogáló fiúkra a rendőr. – Időben észbe kaptak, s még azelőtt közbeléptek, mielőtt a barátnődre vadászók magukkal cipelhették volna őt. Belegondolni is szörnyű, mi lett volna a vége…

Anett dermedten állt: és ő még azt hitte, hogy tőlük kell félni... előlük menekült el. Megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Hazavigyelek? – lépett oda hozzá egyikőjük, miután mindhármukat kihallgatták. 

– Nem bánnám… – dünnyögte Anett. Az elmúlt órák izgalmai teljesen kimerítették, megadóan hagyta, hogy a magas barna srác karon fogva kivezesse a friss levegőre.

Egy fekete autó gördült a bejárat elé. Beültek. Kattant a központi zár.

– Ideje lenne közelebbről megismernünk egymást. Nem is hiszed, mennyire szeretem, ha valaki bujkál előlem – mondta rekedten, majd erőszakkal megitatott a meglepett lánnyal valami löttyöt, amitől pár másodperc múlva az már ájultan feküdt a karjaiban.

– Még szerencse, hogy ti, lányok ennyire elővigyázatlanok vagytok…  – jegyezte meg a fiú ördögi mosollyal az arcán, majd intett a sofőrnek, és eltűntek az éjszakában.