Beájulva - Napi 1perces

Írta: ,

Anna világéletében szégyenlős volt. Emiatt aztán a lehető legritkább esetben viselt rövidnadrágot, újatlan pólót, mély dekoltázsú női blúzt – szoknyát is kizárólag csak az iskolai ünnepségek alkalmával volt hajlandó felvenni, strandra pedig hét lóval sem lehetett volna elvonszolni.

Nem igazán tudta az okát: talán édesapja zárkózottsága, vagy az anyja már-már szégyellnivaló magamutogatása alakította ezt ki benne – nem tudni. 

– Vegye le a felsőt, a melltartót is, és feküdjön fel az ágyra! Csinálunk egy EKG-t! – szólt az utasítás, és ő tette, amit mondtak neki.

Az asszisztens gyakorlott mozdulatokkal felhelyezte az elektródákat, ő a hideg vízpermetet érezve megborzongott. „Remélem, gyorsan túl leszünk ezen – gondolta, s lehunyta a szemeit. Hiába csak a felsőteste volt szabadon, mégis teljesen meztelennek érezte magát.

– Főorvos úr! Hozhatom a következő beteget? – lépett be az ajtón a betegszállító fiú. Összeakadt a tekintetük. Anna rémülten ismerte fel benne tegnapi alkalmi udvarlóját, aki hazafelé a buszon vicces történetekkel szórakoztatta őt.

Ösztönösen maga elé kapta a kezét.

Azonnal hozhatja. Addig is segítene a hölgynek felöltözni? 

– Anna fülig vörösödött. A fiú odalépett az ágyhoz, és segített a lánynak a felülésben.
Természetesen. Begipszelt karral nem egyszerű feladat... – mondta, és óvatosan bekapcsolta a lány melltartóját, majd feladta rá a selyemblúzt, egyenként begombolta rajta a gombokat.

– Köszönöm... – suttogta, és gyorsan hátat fordított a fiúnak.

– Szívesen. Máskor is… – felelte az, de nem volt a hangjában semmi gúny, vagy semmi célzatosság.

Anna fel sem mert nézni. Nem tudta, mit tegyen, vagy mit mondjon. Kellőképpen vicces is volt, kínos is volt a helyzet – tegnap még nem hitte volna, hogy ilyen hamar viszontlátják egymást – ráadásul így. Zakatoló szível hallgatta végig az orvos utasításait, arca, füle majd leégett zavarában, de azért próbálta tartani magát.

– Köszönöm, főorvos úr! Viszontlátásra! – köszönt el végül, s szinte kitámolygott az ajtón, kis híján nekiesve az éppen tolókocsit toló fiúnak.

– Jól vagy? – kérdezte az őszinte aggodalommal, de ő már nem tudott válaszolni. Ájultan esett össze, egyenesen a fiú oltalmazó karjaiba.

Ma már lassan tíz éve házasok, és viccesen emlegetik egymásra találásuk mikéntjét.