Anyai ösztön - Napi 1perces

Írta: ,

– Sajnálom! Nem akartam! Anya, hidd el, nem akartam! – üvöltötte a 8 év körüli kisfiú, s óriási krokodilkönnyek gurultak végig az arcán.

– Tudom. De mindannyian járunk így… Megbotlunk, és elesünk… Nincs semmi baj… – nyugtatgatta a nő.

– Sajnálom! Tényleg sajnálom… – zokogott az még mindig, kivörösödött arccal.

– Elhiszem… Nyugodj meg végre… Nincs semmi baj…

– De apa! Apa biztosan haragudni fog érte! Lehet, hogy kiabálni is fog velem… – bizonygatta, őszinte rémülettel a szemeiben.

– Majd azt mondjuk neki, hogy én ejtettem el… 

A kisfiú hálásan pillantott az anyjára.

– De akkor veled fog csúnyán bánni…

A nő elgondolkozva nézett körbe.

– Tudod mit? Meg sem mondjuk neki… Inkább most nem vesszük meg a fájdalomcsillapítómat, és az így megmaradt pénzen pótoljuk a széttört tojásokat… Gyere! Segíts odébb gurulni! – mondta.

A kerekesszékkel a közeli asztalhoz gurultak, és vettek tíz tojást. 

– Vacsorára hagymás rántotta lesz, ahogy azt apád reggel megrendelte.

– Igen… Csak kár, hogy miattam ma sem fogsz tudni aludni a fájdalomtól… – keseredett el újra a kisfiú.

– Kicsim… Inkább én ne aludjak, semmint hogy Te szenvedj…