A vöröshagyma - Napi 1perces

Írta: ,

Nem tudta visszafojtani a könnyeit. Az elmúlt hónapok minden keservei és kínlódásai egyesült erővel törtek a felszínre, s olyan mélyről jövő zokogásban törtek fel, hogy a szomszéd szobában eddig békésen játszó 10 éves kislánya is meghallotta.

– Anyuci! Te sírsz?

– Nem. Nem sírok… Csak hagymát pucoltam, és könnyezik a szemem – próbálta letörölni a könnyeit.

A kislány hosszasan nézte.

– De nincs is hagyma szagod… – állapította meg, s fitos orrával szimatolni kezdett.

– Nincs, mert már lemostam…

– Ja. Értem. Akkor jó…

– Menj vissza játszani kicsim, eredj… Várnak a babáid.

A kislány szófogadóan elment. Milyen szerencse, hogy ilyen szófogadó, és értelmes… Kár, hogy apa nélkül kell felnőnie. Pont ma mondták ki a válást – most aztán végérvényesen lezárult egy korszak. Azt hitte megkönnyebbül majd. De nem. Soha nem érezte magát még ennyire magányosnak, és elveszettnek. Újra sírni kezdett.

– Anya! Te még mindig sírsz… – lépett be újra a kislány, kezében egy kést és egy vöröshagymát szorongatva.

– Hát ezt meg minek hoztad? – nézett rá meglepetten az anyja.

– Gondoltam jól jön, ha a kéznél van… Apu áll a kapuban egy nagy táskával.

– ?

– Nem kell magyarázkodnod a könnyeid miatt…