A csíkos szatyor - Napi 1perces

Írta: ,

A belvárosi ékszerüzlet eladója viszolyogva nézte a pulthoz lépő asszonyságot: nem igazán volt az ilyesféle vásárlókhoz szokva. 

Kopott, kibolyhozódott itt-ott sárfoltos melegítőalsó, agyontaposott edzőcipő, felül virágos otthonka, megnyúlt nyakú pulóver – a gondozatlanság, és ápolatlanság igénytelen mintapéldánya állt előtte.

– Az unokámnak akarok ajándékot venni –recsegte az asszony miközben az üvegpultra támaszkodott, megkérgesedett gyászkeretes körmű ujjaival.

– Nem hinném, hogy jó helyen jár – jegyezte meg az eladónő, és legszívesebben hívta volna a biztonsági szolgálatot.

– Miért? Ez nem egy ékszerbolt? 

– De. De itt csak nagyon DRÁGA ajándékot tudna csak vásárolni, és én nem igazán hiszem, hogy…

– Jaj, kedveském, a pénz miatt ne aggódjon! Most jövök, a bankból, nézze csak... – csapta fel a pultra az agyonmosott csíkos szatyrát az asszonyság. – Nézze, itt a pénz!

Az eladónő visszahőkölt az elé táruló látványtól: a szatyor alján három köteg húszezres várt sorsára.

– És mégis mire tetszett gondolni? Nyakláncra? Fülbevalóra? Gyűrűre? Brossra? – emelte ki a pultból készségesen az ékszerekkel teli tálcákat.

– Igen. Nyakláncra, fülbevalóra, gyűrűre, brossra… Amit csak kifut ez a pénz…

Az eladónő számára megszűnt létezni a világ többi része, olyan figyelemmel és odaadással mutogatta a szebbnél-szebb ékszereket, mintha magát az angol királynőt szolgálta volna ki. Nem minden nap hagy valaki 6 millió forintot a boltban.

– Köszönöm a kedvességét, csillagom! – intett búcsút dolga végeztével a szakadt asszonyság, miután a bársony dobozkákat a csíkos szatyor aljára csúsztatta.

– Tessék jönni máskor is! – mosolygott negédesen az eladónő, majd gyorsan az ablakhoz lépett, és gyorsan kitárta.

– Még hogy a pénznek nincs szaga! –jegyezte meg gúnyosan fintorogva.

Senki sem reagált rá.