5 testi-lelki probléma, melynél bizonyítottan segít a jóga

Írta: ,

A jóga nemcsak arra alkalmas, hogy egyensúlyba hozzon testileg, lelkileg és szellemileg, hanem akár diagnosztizált egészségügyi problémák megoldásában is segíthet. A legfrissebb kutatások közül szemezgettünk, így néhány példát említünk most neked.

Rák – felnőtteknél

A kórházi jógaprogramokkal kapcsolatos legbőségesebb kutatási anyag a rákos beteg állapotának változásával áll összefüggésben.

Az Ohiói Állami Egyetem munkatársai 2014-ben például megvizsgálták, hogyan hat ez a kiegészítő terápia 200 mellrák-túlélőre, mind klinikai, mind pedig immunológiai értelemben.

A résztvevők 12 héten át egy-egy alkalommal 90 perces hatha jóga foglalkozáson végeztek gyakorlatokat, amelynek eredményeként a sokkal kevésbé voltak fáradékonyak a tanfolyami várólistás kontrollcsoportnál.

Ami még érdekesebb, hogy a jógázók vérképében alacsonyabbak voltak a gyulladásra utaló értékek.

Autizmus – gyerekeknél

Mivel egyre több gyermeknél diagnosztizálnak autizmus spektrumzavart, a szülők újabb és újabb kezelési lehetőségeket keresnek utódaik életminőségének javítására.

Léteznek olyan forradalmi jógaprogramok, amelyeket kifejezetten autizmussal élő csemeték számára fejlesztettek ki.

Ezek egyikét vették górcső alá a tudósok az American Journal of Occupational Therapy című szakfolyóirat hasábjain.

A kísérletbe 24 általános iskolás érintettet vontak be, s 22 fős kontrollcsoporttal hasonlították össze őket.

A New York-i Egyetem munkatársai kimutatták, hogy a különleges jógát végző kicsik tanárai lényegesen kevesebb rendellenes magatartásról számoltak be.