Vizeletünk színe árulkodik egészségi állapotunkról – Ezekre figyelj oda

Fischer Anna
Írta: ,
Vizeletünk színe árulkodik egészségi állapotunkról – Ezekre figyelj oda
A népi gyógyászatban és már az orvostudomány hőskorában is nagy figyelmet szentelek annak, hogy a diagnózis felállításakor megfigyeljék a betegek vizeletének színét és abból következtessenek a betegségek okaira, az egyén egészségi állapotára. Néhány árulkodó jellel nem árthat, ha mi is tisztában vagyunk, hiszen ezek még a betegségek kialakulásakor figyelmeztethetnek a közelgő veszélyre.
Kék, zöld elszíneződés
Ha azt tapasztaljuk, hogy vizeletünk kékes vagy zöldes színűre változik, akkor a helyzet nagyon hasonló a piros és narancssárga színeknél elmondottakra.
 
Bár első ránézésre elég félelmetes hatást válthat ki bennünk mindez, azért nem kell egyből megijedni. Először is gondoljuk át, hogy mit fogyasztottunk az utóbbi időben, ami az elszíneződést okozhatta.
 
Ez lehet mesterséges ételszínezék, amit főleg süteményekbe tesznek, de az aszparágusz is gyakran vált ki ilyen hatást. Ha ezek bármelyike szóba jöhet, akkor nincs nagy okunk az aggodalomra. Ha azonban ezek kizárhatóak, akkor a biztonság kedvéért inkább forduljunk orvoshoz.
Halványsárga
Az egészséges vizelet színe a halványsárga, amely a reggeli első alkalommal azonban általában sötétebb színű.
 
A szín szoros összefüggésben van a napközben bevitt folyadék mennyiségével, így a megnövelt mennyiségű vízfogyasztás egyre világosabb, sok esetben akár színtelen vizeletet is eredményezhet, ami szintén teljesen egészségesnek számít.
 
Ez a két szín az, ami a többihez képest referenciának számít, vagyis mindig ebből kell kiindulni, ha azt szeretnénk eldönteni, hogy történt-e változás a színben, és egyben egészségügyi állapotunkban is.

Fókuszban

Így tanítsd meg a gyerekednek, mi a jó és a rossz érintés

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba

Tiszta lakás, ragyogó jókedv

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba