Elkerülhetetlen változások, amik 10 évente megtörténnek a testedben – Te hol tartasz most?

Szirák Viki
Írta: ,

A testünk állandó változásnak van kitéve, még 24 óra leforgása alatt is. De mégis, sokszor néhány év, akár évtized elteltével vesszük észre ezeket, hiszen azt gondoljuk, mi szerencsés kivételek vagyunk, akik nem tapasztalják meg az idő múlását. Azonban ez egy elkerülhetetlen folyamat; a tested pedig 10 évente igazán nagyot változik.

Húsz és harminc között Kép forrása: pexels.com

Ez az az időszak, amikor még fiatalnak érezzük magunkat, tele vagyunk energiával, és szinte eszünkbe sem jut az öregedés. Kicsit úgy érezzük, hogy mi ezt nem is tapasztaljuk meg, olyan távoli még ez az időszak az életünkben. De valójában apróbb változásokra már ekkor is sor kerül, csak nem veszed észre!

A csontjaid megállnak a növekedésben, vagyis magasabb már nem leszel a jelenleginél, és a kollagéntermelés szintje is lecsökken a szervezetedben, sokaknál pedig ekkor jelennek meg az első bölcsességfogak.

Szakértők szerint 20 év felett kellene elkezdeni jobban odafigyelni arra, mit eszel, és hogyan élsz, mennyire vagy az egészséges életmód híve. Ugyanis lehet, hogy ekkoriban még nincs rajtad szinte semmilyen súlyfelesleg, így bátran eszel például gyorskaját, de sajnos ennek eredményét a 30. életéved körül fogod látni magadon. Úgyhogy próbálj meg több olyan ételt fogyasztani, ami magasabb kollagénszinttel bír: például szárnyasokat, zselatint, fekete áfonyát vagy galagonyát.

Harminc és negyven között Kép forrása: pexels.com

Amikor valaki betölti a harmincat, sok esetben még mindig csak huszonötnek néz ki. Ez egy szuper dolog, ilyenkor sokan nyugodtan dőlnek hátra, hogy jó géneket örököltek, és ez még sokáig így marad; de innentől kezdve sajnos felgyorsulnak a látható változások.

Az izmaid és a különféle szövetek gyengülni kezdenek, és sokkal könnyebben látszanak meg rajtad a plusz kilók is, noha semmit sem alakítottál az étkezéseden, hiszen ugyanazokat eszed, amiket 20 évesen is.

A kollagén és az elasztán szintje ismét csökken, ami egyébként a rugalmas és fiatalos bőrért felel; ezért fontos különös figyelmet fektetni innentől kezdve a hidratálásra. Ha az a típus voltál eddig, akinek nem kellett edzenie ahhoz, hogy jó alakja legyen, nos, akkor eljött a változtatás ideje. Mostantól muszáj többet sportolnod, hogy az izmaid erőssége megmaradjon, valamint a bőrödre is fokozottabban kell figyelned. Lehetőleg kerüld a napozást és a szoláriumot, naptejet pedig mindig használj a nyári szezonban!