Ezek a tünetei a szezonális affertív zavarnak és ezt teheted ellene

Írta: ,

A szezonális affertív zavar, azaz az őszi-téli depresszió nem új keletű probléma az emberiség életében. Míg korábban számos előnnyel járt, hogy ilyenkor több időt töltünk az otthonunkban, és lelassul az anyagcserénk, addig ennek manapság már csak a hátrányait tudjuk felsorakoztatni. Ezért is kell tudatosan tenni ellene!

Folyton álmos vagy?

Nem meglepő, hogy a hideg hónapokban te is sokkal szívesebben töltenéd az egész napodat az ágyadban, lehetőleg egy puha, meleg takaró alatt. Ennek a hátterében az áll, hogy a szervezetünk hormonális egyensúlya kicsit felborul az ősz beköszöntével, hiszen néhány évezrede még létfontosságú volt, hogy ilyentájt visszavegyünk a tempóból. Lelassult az anyagcserénk, többet pihentünk, nehezebb és zsírosabb ételeket, magvakat fogyasztottunk annak érdekében, hogy valahogy átvészeljük a ránk váró hideget, telet.

Nos, ugyan az őszi álmosságnak, lassulásnak már nincs sok értelme a jelenben, az evolúció nem csak jó dolgokat örökített ránk. A hormonális változásokkal sajnos nem tudunk sokat kezdeni, csupán elviselhetjük, akárcsak azt a frusztrációt, amit hoz magával.

Ösztönösen inkább pihennél, lazítanál, miközben a feladatod ugyanannyi (ha nem több) – így aztán aligha meglepő, ha gyakoriak a hangulatingadozásaid és sokkal többször vagy levert, mint jókedvű.

Mit tehetsz?

A legtöbbet valóban az segít, ha tényleg annyi időt töltesz pihenéssel, amennyit csak tudsz. Ennek nem kell feltétlenül azt jelentenie, hogy egész nap az ágyban vagy! Aktív pihenésnek számít a wellness, a szabadtéri séta, az edzés és persze az olvasás is. A lényeg, hogy törődj magaddal, a testeddel és a lelkeddel is, amit pedig lehet, azt nyugodtan halaszd el!

Kép forrása: vadimphoto1/Depositphotos.com

Ha teheted, engedj meg magadnak olyan luxusokat, hogy heti néhány alkalommal házhoz rendeled az ételt, vagy akár csak lazíts ideiglenesen a takarítási szokásaidon. Fontos felismerni, hogy ilyenkor hamarabb elfáradunk, és minden szinten sokkal rosszabbul jársz, ha annyira kimeríted a szervezetedet, hogy aztán lebetegedsz.

Vigyázz a kalóriákkal!

Az előző pontban már említettük, hogy jobban kívánjuk a nehezebb, tartalmasabb fogásokat, ami korábban szintén a túlélést segítette elő, de manapság már aligha van haszna.

Természetesen nem kell azonnal nemet mondanod a forró csokira, vagy egy finom, káposztás főfogásra, de nem árt, ha csínján bánsz ezekkel a tartalmas ételekkel.

Beleeshetsz egy ördögi körbe, hiszen, ha hízni kezdesz, akkor még rosszabb lesz a hangulatod, még kevésbé akarsz majd kimozdulni és a lustaság is hatványozottan fog eluralkodni rajtad. Manapság már semmi szükség arra, hogy tartalékot halmozzunk fel, éppen ellenkezőleg, a többségnek arra kell ügyelnie, hogy ne hízzon még tovább.