Pitypang, a mellőzött gyógynövény

Tomanóczy Andrea
Írta: ,
Pitypang, a mellőzött gyógynövény
Szinte nincs is olyan terület az országban, sőt, Európában, ahol nem találkozhatunk pitypanggal. Kevesen tudják, pedig a sokak által utált virág valójában egy igen értékes gyógynövény. Ismerkedj hát meg főbb hatásaival és alkalmazd!
Ne akard kiirtani

Kiskorunkban még gyönyörködtünk sárga virágában és élvezettel fújtuk a levegőbe, miután beérlelte apró magjait. Felnőtt fejjel azonban sajnos már mást látunk benne: egy kertünket elcsúfító, szapora növényt, így sokan próbálják kiirtani kertjükből.
Pedig ez az utált virág fantasztikus gyógyhatásokkal rendelkezik, a több egészségügyi és szépészeti problémára remek megoldást nyújt. Nem csoda, hogy Európában külön termesztik is gyógyászati célokból!

Hogyan fogyasszuk?

Amennyiben közvetlenül szeretnénk fogyasztani, akkor azt a zsenge levelével tegyük, viszont az összes részét felhasználhatjuk mosás és szárítás után.
Készíthetünk belőle teát, főzeléket, lekvárt, salátát, szörpöt, köretet, viszont már táplálék kiegészítő formájában is megtalálhatjuk, ezekben leginkább gyökerét használják fel.

A kutyatej íze kissé kesernyés, ezért sokan ebben a formában fogyasztják.

Fókuszban

Így tanítsd meg a gyerekednek, mi a jó és a rossz érintés

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba

Tiszta lakás, ragyogó jókedv

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba