Ne egy nyavalyás szék legyen a végzeted! Az ülés 6 alternatívája

Írta: ,

Az ülő életmód az új rák – halljuk már egy ideje a figyelmeztetést. Civilizációs betegség, amit elsősorban munkakultúránk tart fenn és erősít. A gerincbántalmaktól a keringési és érrendszeri problémákon át a szexuális élet zavaraiig számost területen érezzük kíméletlen hatását. Tennünk kell ellene, hogy ne egy nyavalyás szék legyen a végzetünk!

Az emberi szervezet antropológiai fejlődése során elsősorban a járáshoz alkalmazkodott. A monoton mozgások és merev testtartás minden esetben egyoldalúan terhelik meg testünket, amely természetesen azonnal kompenzál: kialakul az ellentartás, lemond bizonyos funkciókról stb. Így fordulhat elő például nőknél a korai inkontinencia, az üléstől megviselt medence izmainak renyhülése következtében vagy már fiatal serdülőknél a súlyos gerincferdülés, mint a számítógép előtt töltött hosszú idő következménye.

A legkritikusabb mégis a munkahelyi ülőmunka hatása, hiszen életünk nagyobb részét töltjük összefüggő munkával, mint egyéb tevékenységekkel.

Minimum nyolc órát, de inkább többet ülünk a munkahelyen és igazán ritka, hogy valóban élünk a törvény adta lehetőséggel: nem állunk fel óránként 10 percre egészségügyi okokból.

Hogyan lehet ülőmunkát végezni üldögélés nélkül?

1. Ha már szék, legyen ergonomikus és tudjunk rajta pozíciót váltani. Erre igazán nem érdemes sajnálni a pénzt! Ma már léteznek félig fekvő pozíciót is biztosító irodai munkaállomások, amelyek első ránézésre inkább hasonlítanak egy fogorvosi székre, mint irodai alkalmatosságra. Rászerelhető laptop-tartóval ideális felületet kínálnak lábaink kinyújtására is.

2. Kézenfekvő alternatívája a széknek a fitt-labda, mely mozgásban tart. Derekunkat, gerincünket nem kényszeríti bele egy merev pozícióba, így egyrészt rugózhatunk rajta, másrészt oldalmozgással tehermentesíthetjük lábainkat, felsőtestünket. A gyártók már azt is kitalálták, hogy egy gurulós, székhez hasonló szerkezetre teszik a labdát, így háttámlája is lesz neki.

3. Nem szokatlan már a szobabicikli aljzatra szerelt ülés sem, mely inkább hasonlít egy biciklire, mint székre. Klasszikus lovaglópózt tudunk felvenni rajta, ami elsősorban medencénk épségét és lábízületeinket védi. A lényeg, hogy pedálozás közben a lábak vérkeringése aktívabb marad, mintha üléssel töltenénk az időt.

4. Az ergonomikus munkavégzés megszállottjai számára a futópados munkaállomások jelentenek igazi felüdülést. Fantasztikus lehetőség, ugyanis a munkafelület félkörívben szerkeszthető, így felső testünket is folyamatosan mozgathatjuk. Ez nem azonos a rögzített félköríves asztaloknál gurulós széken végzett munkával, mivel a gurulós szék maga forog, a rajta ülő testtartása nem változik.