A férfiakat sem kíméli: hívd fel a figyelmét a mellrák tüneteire!

Zabolai Margit
Írta: ,
A férfiakat sem kíméli: hívd fel a figyelmét a mellrák tüneteire!

Kép forrása: nd3000/depositphotos.com

A mellrák nyolc nő közül egyet érint élete során, éppen ezért nagyon fontos beszélni a szűrésről, a korai felfedezésről, hiszen az időben megkezdett kezeléssel a gyógyulási esélyek jelentősen nőnek. A mellrák azonban, ha csak ritkábban is, de érinti a férfiakat is, akik viszont sokkal kevésbé figyelnek a tünetekre, így a betegség halálozási rátája sokkal magasabb lehet.

Noha a fiúk testén nem fejlődik olyan mell a pubertás idején, mint a lányokon, attól még kis mennyiségű mellszövet rajtuk is van, közvetlenül a mellbimbók mögött, és így, ha kisebb is az esélye, még mindig meg van a lehetősége a mellrák kialakulásának – írja a Macmillan Cancer Support nonprofit szervezet.

„A pubertásig a fiúk és a lányok mellszövete ugyanaz. Mindkettőnek kis mennyiségű emlőszövete van a mellbimbó és az isola mögött (a mellbimbó körül a sötétebb terület)” – mondja a szervezet. „Ez néhány apró csövecskéből és az azokat körülvevő zsírszövetekből, kötőszövetekből, nyirok- és vérerekből áll.”

2018 októberében a floridai Mayo Klinika kutatói bejelentették, hogy új rákellenes oltóanyagot fejlesztenek ki, amelyről úgy vélik, hogy megakadályozza az emlőrák agresszív formájának megismétlődését, remélve, hogy a nők és a férfiak sokaságát kímélheti meg a betegség a jövőben. Addig is azonban kiemelt figyelmet kell fordítani a betegség időbeli felismerésére, és fontos, hogy a férfiak is tudjanak róla, hogy érintettek legyenek, hogyan vehetik észre, ha baj van, és mit tehetnek ilyenkor.

Milyen gyakori a mellrák a férfiak körében?

Az Egyesült Királyságban évente mintegy 390 férfit és 54 800 nőt diagnosztizálnak emlőrákkal a Cancer Research UK szerint.

A 60 és 70 év közötti férfiaknál nagyobb valószínűséggel diagnosztizálják a betegséget, továbbá a különösen magas ösztrogénszinttel rendelkező férfiaknál nagyobb a kockázata a rák kialakulásának.

A nőkhöz hasonlóan, ha egy férfinak van családtagja, aki múltban rákbetegséget szenvedett, akkor a rák kialakulásának esélye az ő esetében is nő.

„100 mellrákkal diagnosztizált nőből körülbelül háromnál (tehát az esetek nagyjából 3%-ában) a rákos megbetegedést közvetlenül egy öröklött, hibás gén okozza. A férfiaknál ez az arány magasabb lehet.” – írja a Cancer Research.

Az orvosok úgy vélik, hogy a férfiak által diagnosztizált 100 mellrákos beteg közül 10 és 20 között van azoknak a száma, akik öröklött, hibás gének miatt betegedtek meg.

A mellrák tünetei férfiaknál

A mellrák leggyakoribb tünete, amire a férfiaknak figyelniük kell, a mellszövetben lévő csomó, amelyet a mellbimbóhoz közel lehet érezni. A mellbimbótól távolabb található csomók szintén orvosi vizsgálatot igényelnek.

Az emlőrák további jelei lehetnek olyan tünetek, mint a folyadékkibocsátás a mellbimbóból; a befordult vagy érzékeny mellbimbó; duzzanat a mellkas területén; fekélyek a mellkasban vagy mellbimbóban; nyirokcsomók a hónaljban, ismertette Breast Cancer Care.

A jótékonysági szervezet azt javasolja, hogy keresd fel a háziorvosodat, amint bármilyen változást veszel észre az emlőterületen, ami megfelel a fent említett tüneteknek.

Fókuszban

Nyugodt alvás a megfázás alatt is! A téli megfázások tünetei alváshiányhoz vezethetnek, mely akár egy éjszaka alatt is negatívan befolyásolhatja az agyműködésünket

5 stresszcsökkentő módszer, amivel leengedhetsz az év végi hajtásban

A hibrid autóké a jövő?

5 gyors ünnepi főfogás - mert nem a konyhában eltöltött időn múlnak az ízek!