A lézeres szemműtét teljesen megváltoztatta az életemet

Nagy Niki
Írta: ,
A lézeres szemműtét teljesen megváltoztatta az életemet

Vannak élethelyzetek, amikor kifejezetten hátrány tud lenni, ha az ember szemüveges – ha valaki fitneszoktató, az pontosan ilyen. Simon Alexandra, vagy ahogy a legtöbben a neten ismerik, Fitnessjunkie pontosan ezért döntött úgy, hogy a Sasszemklinikán FEMTO lézeres kezelés alá veti magát, és egy életre megszabadul a kontaktlencséjétől – már csak azt bánja, hogy nem tette meg sokkal korábban. A műtéttel kapcsolatos élményeiről beszélgettünk, és arról, hogyan változtatta meg az életét, hogy most már teljesen jól lát. (X)

Mióta fontos számodra a sportos életmód?

Közhelynek hangzik, de tényleg egészen kiskorom óta sportolok, és pontosan ez az oka annak is, hogy már tizenkét évesen kontaktlencsét hordtam. Részben a hiúság miatt döntöttem így, meg hát a szemüveg az aerobikozás közben nem is túl attraktív. Anyukám is kontaktlencsés volt, és bár ő 15 évvel ezelőtt megműttette a szemét, sokat tudott segíteni abban, hogyan kell a kontaktlencsét felhelyezni. Aztán voltak olyan időszakok az életemben, amikor nem sportoltam annyira, például az egyetem alatt, de végül visszatértem a mozgáshoz.

Milyen mozgásformákban hiszel?

Én alapvetően köredzéseket tartok, magas intenzitású intervall edzéseket, de egyébként azt vallom, hogy mindenki sportolja azt, amit szeret. Én például nem szeretek futni, de elfogadom azt, hogy valaki ezt szereti, mindenki a saját céljainak megfelelően válassza meg a sportágát. Aki kerek popsit szeretne, az ne a maratonok felé gondolkodjon, de alapvetően az a lényeg, hogy az ember élvezze a mozgást.

Említetted, hogy kiskorod óta kontaktlencsét hordtál. Hány dioptriás volt a szemed?

Az egyik -2,75, a másik pedig -3,75. Anyukámé 8 dioptriás volt, ahhoz képest egyáltalán nem vészes, de már éppen elég ahhoz, hogy zavarjon a mindennapokban, és ne legyen komfortos.

Honnan értesültél a Sasszem FEMTO kezelésről?

Anyukám is a Sasszemklinikán csináltatta a szemét 15 évvel ezelőtt, és őszintén szólva körbe sem néztem más megoldások után, rögtön hozzájuk fordultam. Igaz, ő még nem a Sasszem FEMTO kezelésen esett át, hanem valamelyik régebbi fajtán, de nagyon ajánlotta, hogy én is itt csináltassam az enyémet. Megkerestem a klinikát a neten, és kértem időpontot vizsgálatra.

Rengeteg tévhit élt bennem a szemműtéttel kapcsolatban, például több embertől hallottam, hogy szülés után visszaromlik a szemed, vagy hogy hat hétig nem lehet mozogni a műtét után, ez nekem egyértelműen kizáró ok lett volna.

Nagyon örülök, hogy elmentem, és alapos tájékoztatást kaptam, mert kiderült, hogy ezek közül egyik sem igaz.

Mikor volt a szemműtéted?

Március 18-án.

Az még nagyon friss! Anyukádon kívül van a környezetedben valaki, aki sasszemű?

Néhány barátom is, mindenki kicsit másképp élte meg az eljárást, de mindenki elégedett volt. Én tudtam, hogy nekem alapvetően magas a fájdalomküszöböm, és igazam is lett, egyáltalán nem éreztem fájdalmat, sem idegentest-érzést, három óra múlva már képernyő előtt ültem, és dolgoztam.

Ki támogatott abban, hogy megcsináltasd a szemed?

Anyukám nagyon. A férjem viszont, akinek mindig nagyon jó volt a szeme, nem érezte át ezt a helyzetet. Rólam tudni kell, hogy szinte soha nem hordtam szemüveget, a barátaink kilencven százalékának fogalma sem volt róla, hogy nem jó a szemem, mert mindig kontaktlencsét hordtam.

A férjem szerint én a szemüveget egyfajta gyengeségnek élem meg, és igaza is van.

A vizsgálatok előtt néhány hétig nem hordhattam kontaktlencsét, csak szemüveget, ez tette fel a pontot az i-re, ekkor már biztosan tudtam, hogy nagyon szeretném megcsináltatni a szemem. Soha nem volt problémám a kontaktlencsével, de már 22 éve hordtam, és nagyjából az utolsó pillanatban csináltattam meg a szemem, mert a szaruhártyám már nagyon rossz állapotban volt.

Gondolom anyagilag is megéri, hogy nem kell a következő 22 évben is kontaktlencsét venned

Én úgy számoltam, hogy a két szemüvegem, és nagyjából egy évnyi kontaktlencse és folyadék árából kijött a műtét. Hosszú távon mindenképp visszahozza az árát, még akkor is, ha valaki olcsóbb szemüveget hord.

Ki kísért el végül a műtétre?

A férjem jött el velem. Ő is arra számított, hogy fájdalmaim lesznek, de egyáltalán nem így volt. Már másnap órát tartottam. Három napig nem szabadott kardióznom, két napig pedig súlyzós edzést végeznem, tőlem szokatlan módon ezeket szigorúan betartottam, mert mégis csak a szememről van szó, nem akartam kockáztatni.

Milyen volt a műtét után? Hogy emlékszel vissza az első alkalomra, amikor tisztán láttál?

A műtét után nagyjából három órán keresztül még könnyezik a szemed, ilyenkor inkább pihenteted, nem használod annyit. Olyan érzés, mint amikor hagymát pucolsz, ami nekem új volt, hiszen a kontaktlencse nem engedi át a hagyma sírást okozó összetevőit.

Még szokom egyébként, hogy nem kell kontaktlencsét hordanom, hiszen csak másfél hete volt a műtét, este megyek a fürdőbe, hogy ki kell vennem a lencsét, reggel pedig, amikor élesen látok rögtön, megijedek, hogy benn maradt éjszakára.

De nagyon jó érzés úgy kelni, hogy már rögtön tisztán látok.

Hogy látod, jó döntés volt megcsináltatni a szemeidet?

Abszolút, egyedül azt sajnálom, hogy ilyen sokáig vártam vele. Igyekszem úgy felfogni, hogy még mindig van jó néhány évem ezzel a jó látással, de ha újra csinálhatnám, akkor sokkal korábban belefogtam volna.

Ha szeretnéd Alexandrához hasonlóan végre tisztán látni a világot, most jelentkezz alkalmassági vizsgálatra, hogy már nyárra éles látásod lehessen!