Létfontosságú a tej és számos betegséget előzhet meg - Ezért érdemes inni!

Írta: ,

A tej élet, erő, egészség – tartják a régiek, de nem csak az ősi bölcsesség alapján bízhatunk a tejfogyasztás egészségre gyakorolt kedvező hatásaiban. 2017-ben a Tej Terméktanács nagyszabású kampánnyal hívta fel a hazai lakosság figyelmét a tejfogyasztás fontosságára, 2018-ban pedig a Földművelésügyi Minisztériummal (FM) és az Agrármarketing Centrummal (AMC) közösen a gyermekeket biztatják arra, hogy kövessék a bajnok sportolók példáját, és igyanak tejet! (x)

Sok gyereknek lenne szüksége több kalciumra

A Magyar Dietetikusok Országos szövetségének adatai alapján a 4-10 éves gyermekek 35%-a kritikus határérték alatti mennyiségben fogyaszt kalciumot, holott az a csontfejlődéshez nélkülözhetetlen. A minőségi tej, illetve a minőségi tejből készített tejtermékek hozzájárulhatnak a megfelelő kalciumbevitelhez és így az erős, egészséges csontok fejlődéséhez is.

A Tejszív védjegy a csomagoláson garantálja, hogy az adott tejtermék eléri, sőt egy vagy több paraméter esetében akár még meg is haladja a hatályos élelmiszer-szabályozásban foglalt rendkívül fontos kritériumokat, így ha ilyen terméket vásárolsz, biztos lehetsz benne, hogy minőségi tejtermék kerül a hűtőszekrényedbe.

Mivel a kalcium csontokba való beépülése nagyjából 25 éves korban fejeződik be ezen életkor alatt nagyon fontos a rendszeres kalciumbevitelről való gondoskodás.

A gyermekek mellett kiemelten fontos lenne még a családanyák, valamint a csontritkulásra hajlamosak kalciumpótlása, de a szakértők szerin az egészséges, tudatos életmódot követők sem feledkezhetnek meg a tejben található értékes ásványi anyagok fontosságáról.

Miért jó a tej?

A tej és a tejtermékek olyan létfontosságú tápanyagokat (ásványi anyagokat, vitaminokat, bioaktív anyagokat, zsírsavakat, fehérjéket stb.) rejtenek, amelyekre az egészség megőrzése érdekében minden életkorban szükség van.

A tejből úgy juthat hozzá a szervezet ezekhez az értékes tápanyagokhoz, hogy közben nem kell üres kalóriákat bevinni: egy pohár félzsíros tej energiatartalma mindössze két almáénak felel meg, így nyugodtan fogyaszthatják a diétázók is, főleg, hogy a kalcium hiánya az anyagcserére is hatással van, vagyis az elhízás egyik okozója lehet.

Mivel szerveztünk nem termel kalciumot, a szükséges napi 1000-1200 milligramm bevitelt a táplálékainkkal kell felvennünk. Erre a tej a legideálisabb, mert az emberi szervezet legkönnyebben a tehéntejből jut hozzá az erős csontok kialakulásához és a megfelelő csontsűrűség megtartásához szükséges kalciumhoz.

A tejben optimális és jól emészthető formában található meg a fehérje, a tejzsír, a tejcukor, a kalcium hasznosulásához szükséges D-vitamin, az A-, B1-, B2- és B12-vitamin, a foszfor, a magnézium és a cink.

Milyen betegségek megelőzésében segíthet a tej fogyasztás?

A tej fogyasztása az alvászavar elleni is hatékony, mivel magas az alváshormon, melatonin tartalma. A tej ezen tulajdonságát alapul véve német kutatások alapján a tejből már speciális „gyógy” tej is készül az alvászavarosoknak, ahol az istállóban éjjel vörös, narancs és sárga fénykeverékkel érik el a melatonin termelés huszonötszörös növekedését.

A magyarok 75 százaléka daganatos megbetegedések, illetve szív- és érrendszeri kórok miatt hal meg, ezért is különösen fontos lenne, hogy pontos információink legyenek a tejfogyasztás rák megelőző hatásaival kapcsolatban is. Ennek ellenére a lakosság több mint háromnegyede nem tudja, hogy a gyerekkorban kialakított helyes étkezési szokásokkal – például a rendszeres tejivással – a vastagbélrák kialakulásnak kockázata jelentős mértékben csökkenthető, továbbá a tej jótékonyan hat a szívre és az erekre is. Az új-zélandi Otago Egyetem kutatóinak tanulmánya azt mutatja, hogy a tejet fogyasztó gyerekek 40 százalékkal kisebb eséllyel lesznek felnőttkorukban bélrákosok, s az 55 évnél idősebb nők esetében 47 százalékkal kevesebb rákos megbetegedés fordult elő.

Egy japán vizsgálat igazolta azt is, hogy a tejivók körében ötven százalékkal kevesebb az agyvérzés előfordulása, de a rendszeres tejfogyasztás pozitívan hat a vérnyomás csökkentésére, és a HDL- azaz a jó koleszterin szint növelésére is.

Mennyi tejet kellene fogyasztanunk?

Egy felmérés szerint a magyar lakosság átlagosan napi 1,8 deciliter tejet fogyaszt, ez azonban a dietetikusok szerint nem elegendő, legalább napi fél liter lenne az ideális mennyiség. A tej mellett érdemes az egészséges étrendbe beépíteni a különféle tejtermékeket, a joghurtot, kefírt, aludttejet, valamint a kemény sajtokat, ezekben ugyanis még a tejnél is magasabb arányban található kalcium.

A tej jótékony egészségügyi hatásairól és a tejes finomságokról azoknak sem kell lemondaniuk, akik laktózérzékenyek, ma már gyakorlatilag minden tejtermék elérhető laktózmentes változatban is.

További információk »