Te is rágod a körmeidet? Még jól is járhatsz vele!

Nagy Niki
Írta: ,
Te is rágod a körmeidet? Még jól is járhatsz vele!

Távol álljon tőlem, hogy bárkit körömrágásra biztassak, de ha már van egy ilyen rossz szokásod, próbáljuk meg a jó oldalát megfogni: kutatások kiderítették, hogy azok, akik gyerekkorukban és fiatal felnőtt éveik alatt rágják a körmüket, kevésbé hajlamosak az allergiára.

Elég komoly kutatás készült

Új-Zélandon nem kevesebb, mint ezer embert figyeltek meg a hetvenes évekbeli gyerekkoruk óta, egészen felnőtté válásukig, és allergiateszteket végeztek rajtuk. Az ezer emberből volt jócskán olyan, aki rágta a körmét, sőt, aki gyerekkorában az ujját is szopta.

Kiderült, hogy ezek közül sokkal kevesebben voltak allergiások a macska- és kutyaszőrre, az atkára, vagy a levegőben terjengő gombafélékre. A rossz gyerekkori szokásoknak legalább ennyi hasznuk volt – kicsit immunisabbá tették őket az allergiára.

Meggyőző eredmények

A kutatás során kiderült, hogy a 13 évesek közül 45 százalék szenvedett allergiában, de azok közül, akik rágták a körmüket, csak 30 százalék volt allergiás.

Még érdekesebb, hogy ez nem csak a gyerekek között mutatható ki – az allergiára való ellenállás egészen felnőtt korig megmaradt, és kimutatható, hogy aki gyerekkorában rágta a körmét vagy szopta az ujját, az felnőttként is kevésbé fogékony az allergiára.

Furcsa összefüggés, de a kutatók szerint nem lehetetlen, és már van egy hipotézis is, hogy miért alakulhatott ki.

Fókuszban

A legfinomabb snackek, amiket rohanós napokon a táskámba szoktam dobni

Az 5 legfinomabb tejes kávé recept, amiért minden nő odavan

Megéri hibrid autóval járni (?)

Egészség és életmód

A legfinomabb snackek, amiket rohanós napokon a táskámba szoktam dobni