Kicsi, de veszélyes! Ezért kell vigyáznod a kullancsokkal

Írta: ,

A nyári időjárással együtt nem csak a hőmérséklet és a strandolás kedvünk ugrik meg, hanem a kullancsok is előbújnak a rejtekhelyükről. Ez az apró élőlény ilyenkor a háziállatok és az emberek egyik legnagyobb rémálmává válik, így érdemes időben utánajárnod, mire kell felkészülnöd, hogy az elkövetkező néhány hónapban semmiképp se találkozz össze velük közelebbről.

Hol találkozhatsz velük?

1/6 Hol találkozhatsz velük?

Bár a világon több száz fajtáját is ismerik, Magyarországon körülbelül 42 félével futhatsz össze egy hosszú erdei kirándulás alatt, főleg az északi és nyugati megyékben.

A kis vérszívókkal legkönnyebben egy esős nyári nap után találkozhatsz, de sajnos a hűvösebb időben sem tűnnek el teljesen, hiszen akár évekig is kibírják táplálék nélkül. Mivel néhány milliméternél nagyobbra sosem nőnek meg, szinte teljesen észrevétlenül húzódnak meg a faleveleken, fűszálakon, sőt, akár a ruhádra is felkapaszkodhatnak.

Apró termetük miatt ráadásul nem könnyű feladat észrevenni őket, így ha egész nap a friss levegőn voltál, ajánlott alaposan átvizsgálni a testedet, főként a hajas fejbőrt és a hajlatokat.  Ez azért fontos, mert a kullancsok többféle komoly betegséget is okozhatnak, amiket van, hogy csak hosszú, gyógyszeres kezeléssel lehet leküzdeni.

Lyme-kór

2/6 Lyme-kór

Az egyik legismertebb kullancs-betegség, mégsem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos figyelni a tüneteket.

Noha a fertőzésre kevesebb, mint 10% az esély, ha pedig időben eltávolítod az állatot, még ez az arány is csökken, a szövődmények mégis veszélyesek lehetnek.

Az egyik legszembetűnőbb jele, ha egy viszkető, esetleg fájdalmas folt jelenik meg a bőrödön.

Előfordulhat, hogy ez csak allergiás reakció, de minden esetben érdemes orvoshoz menni vele, különösen, ha napokkal később sincs változás.

Ha pedig gyűrű alakú folt jelenik meg az arcodon, sürgősen keress fel egy doktort, ugyanis hosszabb távon arcidegbénulás és agyhártyagyulladás is kialakulhat.

Agyhártya- és agyvelőgyulladás

3/6 Agyhártya- és agyvelőgyulladás

Ezzel el is érkeztünk a legsúlyosabb kullancs-betegséghez, amely különösen a kisgyermekekre veszélyes.

Egy-két hét lappangási idő után jelentkezhet láz, fejfájás, légúti gondok, majd amikor végre nincs az egekben a testhőmérséklet, ismét visszatér.

Sajnos nincs kifejezetten erre irányuló kezelés (főleg antibiotikumot használnak), így a leghatásosabb módszer a megelőzés. 

Védőoltással, zárt ruházattal és kullancsriasztó spray-vel külön-külön is próbálkozhatsz, ám együttes alkalmazásuk mellett vagy(tok) a legnagyobb biztonságban!

Tibola

4/6 Tibola

Ez a fertőzés szintén kisgyermekeknél a legjellemzőbb.

Általában a fejbőrön, a haj alatt csípi meg őket a kullancs (náluk a test ezen részén egyébként is gyakoribbak a csípések, felnőtteknél inkább a láb veszélyeztetett), így sokszor nehéz észrevenni.

Napok, de van, hogy hetek kérdése, míg apróbb nyirokcsomó-duzzanatok jelennek meg, legtöbbször a tarkónál.

Mindezt hőemelkedés, fejfájás és fáradékonyság is követheti, de ezek szerencsére sok esetben maguktól is meggyógyulnak.

 

Amit semmiképp se tegyél

5/6 Amit semmiképp se tegyél

- Ne húzd az időt! Ha észrevettél egy kullancsot a testeden, minél előbb távolítsd el. Patikában lehet kapni kifejezetten erre az esetre készített kullancscsipeszt, de ha nem vagy biztos a dologban, mindig fordulhatsz szakértőhöz segítségért.

- Ha megpróbálkoznál egyedül kiszedni a kullancsot, figyelj oda, hogy ne nyomd össze a testét, mert így nagyobb az esély a fertőzésre. Lassan, óvatosan húzd kifelé, majd hagyj körülbelül 30 másodpercet, hogy elengedje a bőröd, így biztosan nem marad bent a szájszerve.

- Ha mégis beszakadna a "feje", ne próbáld meg kiszedni tűvel, vagy bármilyen más eszközzel. Ezzel ugyanis csak felesleges fájdalmat és kellemetlen gyulladást szerezhetsz be mellé, leginkább azért, mert a benn maradt rész egy kis idővel magától kilökődik. Sőt, olykor előfordul, hogy az így fellépő tüneteket összekeverik a Lyme-kórral, amit általában egy antibiotikum-kúra követ.

Ha már eltávolítottad a kullancsot

6/6 Ha már eltávolítottad a kullancsot

- Felejtsd el a krémeket, olajakat és fertőtlenítő szereket! Ez sajnos nem segít a gyógyulásban, ráadásul ha az állat esetleg fertőzött volt, a baktériumok már bejutottak a szervezetedbe, így ez csak még több irritációhoz vezethet.

- Ha sikerült kiszedni a kullancsot, tedd bele egy jól zárható, műanyag fiolába kivizsgálás céljából. Ez persze csak a biztonság kedvéért ajánlott, hiszen így legtöbbször két hét alatt ki lehet zárni az esetleges megbetegedéseket.