Immunonkológia: a rák gyógyításának egy új, hatékony módszere?

Családi Lap
Írta: ,

Minden emberi szervezetben vannak ráksejtek, amelyeket azonban egyensúlyi állapotban a test képes legyőzni. Ezen a megközelítésen alapul egy viszonylag új terápiás módszer, az immunonkológia, amely a rákos sejtek elpusztítása helyett az ép sejtek megerősítésére koncentrál. Már itthon is kaphatóak immunonkológiai gyógyszerek, az orvosok egy része pedig a rákkezelés forradalmasításaként tekint erre az irányzatra. Utánajártunk, hogy mit is takar pontosan a módszer, és milyen betegeknél lehet hatásos.

„Soha nem gondoltam volna, hogy a 40. születésnapomat kopaszon fogom ünnepelni” – meséli Éva, akinél két évvel ezelőtt diagnosztizáltak rosszindulatú melldaganatot. Szerencsére még olyan stádiumban ismerték fel a bajt, hogy nem keletkeztek áttétek, de Évának így is több erős kemoterápiás kezelésen kellett túlesnie. Éppen egy éve tünetmentes.

„Amikor az orvos közölte velem, hogy daganatom van, a fejemben azonnal megjelent az egyenlőségjel a halállal. A fiamra gondoltam, hogy milyen kicsi még, és hogy mekkora igazságtalanság az élettől, hogy anya nélkül fog felnőni” – emlékszik vissza Éva. Szerencsére a kezdeti elkeseredésen hamar felülkerekedett a fiatal nő küzdőszelleme és élni akarása. Jó orvosokhoz került, akik folyamatosan biztatták, és minden apró pozitív változást megosztottak vele, amelyek a kezelések után bekövetkeztek az állapotában.