Így befolyásolják a szavak a DNS-t – érdekes felvetések

Írta: ,

„Félelmetes, milyen ereje van néha egy szónak. Sorsokat sodor és életeket dönt. Egyetlen szó, amit nem kellett volna kimondani” – írta Wass Albert. Utánajártunk, hogy a test szintjén mennyire igaz ez...

Érdekes kutatások: a szavak befolyásolják a DNS-t?

1/7 Érdekes kutatások: a szavak befolyásolják a DNS-t?

Grazyna Fosar és Franz Bludorf szerint a DNS-t bizonyos szavak újraprogramozzák.

Úgy vélik, hogy a „természet nem pazarló”, tehát, attól, hogy mi nem tudjuk azt, hogy a DNS nagy része mire való, nem jelenti azt, hogy ezek a részek hasztalanok.

A vizsgálódásba genetikusokat is bevontak.

Azt régóta tudjuk, hogy a gének információhordozók. Kérdés, hogy milyen információkat képesek megőrizni, átvinni az utódba, illetve ezek a manifesztálódott információk mi alapján módosulnak, milyen módon.

Kutatásaik szerint – kérdés, hogy valóban így van-e – a DNS molekuláira ugyanazok a szabályok érvényesek, melyek a nyelvtanra. 

Jogos kérdések

2/7 Jogos kérdések

Ez az egyik legmeredekebb összefüggés, amit valaha ember hallott.

Ugyanis, a világ nyelveinek szabályai különbözőek, ezt mi magyarok tudjuk a legjobban, hiszen teljesen más szabályok szerint működik nyelvünk, mint a többi nyelv.

Ők mégis úgy gondolják, hogy az emberi nyelvek a DNS eredményeként jöttek létre.

A DNS-t mindenféle hullámokkal bombázták, mely annak eredményeként változott. Ez már egy kicsit közelít – talán – a valósághoz, hiszen a szó egy hanghullám, mely akár befolyásolhatja is a DNS-t, ha a frekvenciákkal „játszunk”.

A génsebészet is rádió- és fényfrekvenciákkal „játszik”. Állítólag sikerült béka embriót szalamandra embriókká alakítani.

A legnagyobb kérdés: belepiszkálhatunk-e bármilyen módon Isten munkájába, bonyolult teremtményeibe?

Agykontroll

3/7 Agykontroll

Az agykontroll régóta használja az alfa-hangot, a világűrnek is van „hangja”, meditálás közben is szoktak „zümmögni”.

A szavak is rezgések. Mindennek meg van a maga frekvenciája.

Sokan úgy vélik, hogy az ember saját rezgésszámát növelni és csökkenteni tudja, ezáltal megváltozik nem csak a hangulata, hanem akár pesszimista emberből optimistává is „varázsolhatja” magát, testi és lelki betegségeket gyógyíthat.

A vízprogramozás Masaru Emoto nevéhez fűződik, aki fotókat készített a víz részecskéiről, különböző hanghatások után.

Tehát, ezt vehetjük bizonyított alapnak. Jelenleg – mivel az ember többnyire vízből áll – az ilyen „kezelt” vizek használatát tanulmányozzák, gyógyítási célzattal.

Járjunk utána!

4/7 Járjunk utána!

Az biztos, hogy nem szabad görcsösen hozzáállni a dologhoz. Az ellazult, meditatív állapottal – úgy vélem – sokkal többre megyünk, hiszen akkor fogékonyabbak vagyunk mindenre.

Tehát ezt a „hiper-kommunikációs” kísérletet relaxált állapotban kellene végrehajtani. Arra is vigyázni kellene, hogy kerüljük a negatív gondolatokat, szavakat, érzéseket, és talán a jól bevált agykontrolos frekvenciát kellene használni.

Ha nem akarunk ennyire belebonyolódni, elég csak relaxált állapotban megnyugtató Bach-ot hallgatni, mely közben csodás, nyugodt természeti jelenségekre kellene gondolni. Nem sokat veszíthetünk, hiszen egy ilyen „idilli” állapot a pihenést szolgálja.

Egy hét alatt – szerintem – minőségi változás áll be, ha valóban igaz, hogy a hangok, rezgések befolyásolnak minket. Annak sosem fogunk tudni utána járni, hogy DNS-ünk valóban módosult-e, de érdekes kísérlet, az biztos…

Az állatok és a hangok

5/7 Az állatok és a hangok

Szerintem mindenki hisz abban, hogy az állatok mindent megéreznek, akár gazdájukon, de a természetben is.

Figyelemre méltó tulajdonságuk az is, hogy bizonyos hangokat igen rosszul tolerálnak, fajonként, akár egyedenként is.

Ez felveti azt a kérdést is, hogy vajon nem amiatt van-e ez, mert nem csak hangulatuk, hanem DNS-ük is változik, a „rossz” hangok hatására rossz irányba.

Természetesen ez csak feltételezés, de érdemes rajta elgondolkozni…

Közösen

6/7 Közösen

A közös meditáció nem újdonság. Annak hatása viszont kevésbé szóbeszéd tárgya.

A közös meditáció lényege maga a kommunikáció, illetve annak egy kevésbé elfogadott formája, közös gondolat által. Mi köze ennek a hangokhoz?

Biztos hallott már mindenki az esőtáncról, vagy épp a kerengő dervisekről. Az esőtáncot és „keringést” is közösen végzik az arra elhivatottak, méghozzá hangadással együtt.

Ezek az ősi, „homályos” végkimenetelű szokások valamiért kialakultak, és fennmaradtak. Bizonyíték nincs, csak hit.

Ha ezeket a szokásokat megvizsgáljuk, annak tükrében, hogy a DNS változása előidézhető hanghatással, az is logikusnak tűnik, hogy nem csak saját DNS-ünket, hanem a világ számos dolgát, annak folyását is befolyásolhatjuk ilyen módon – hiszen a hang minden irányban terjed, víz – mint átvivő anyag –  pedig mindenhol, még a levegőben is van, pára formájában.

Gondoljunk egyszerű dolgokra!

7/7 Gondoljunk egyszerű dolgokra!

Milyen felemelő érzés az együtt éneklés, milyen változásokon megyünk keresztül, amikor „örömzenét” hallunk, olyan dalt, melynek harmóniája egyik percről a másikra megváltoztatja hangulatunkat, az egész napunkat!

Nem véletlenül hallgatunk bizonyos zenéket, nem véletlenül szeret mindenki más zenét. A zenében több van, mint divat, ízlés. Ezt mindenki biztosan érzi…

És végül a szavak erejéről: „Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.” (Efezusiakhoz írt levél 4:29.)