6 hétköznapi szokás, ami éveket vesz el az életedből

Írta: ,

Azt tudjuk, hogy a dohányzás káros hatással van egészségünkre, kevesen vannak azonban tisztában azzal, hogy bizonyos hétköznapi tevékenységek ugyanúgy évekkel megrövidíthetik életünket. Ismerd meg a leggyakoribb kockázati tényezőket!

Túl sok ücsörgés Kép forrása: tumblr, apostrophe9

A British Medical Journal nevű folyóiratban publikált tanulmány szerint azzal, hogy több mint három órát ülsz egy helyben egy nap, akár két évvel is lerövidítheted az életedet. A gyakori ülés, a mozgásszegény életmód növeli a daganatos megbetegedések, a szívbetegség, valamint a magas vérnyomás kockázatát. Dr. Peter Katzmarzyk a kutatás vezetője szerint nem elég heti két-három alkalommal edzésre járnunk, fontos, hogy napközben is ügyeljünk a mozgásra!

Jó megoldás lehet például, ha egy-egy telefonhívás közben felállsz és járkálsz, vagy ahelyett, hogy emailt küldenél egy kollégádnak, inkább sétálj oda az asztalához és mondd el személyesen, amit szeretnél. Ha pedig teheted, tarts minél több mozgással eltöltött szünetet napközben!

Ritka szexuális élet Kép forrása: pulptastic.com

A klasszikus „fáj a fejem” kifogás megöli a szexuális életedet, és negatív hatással lehet az egészségedre is! A British Medical Journal kutatása szerint azok esetében, akik havonta egyszer éltek szexuális életet, kétszeresére nőtt a halálozási arány, összehasonlítva azokkal, akik hetente egyszer bújtak össze párjukkal.

A szexnek számtalan pozitív hatása lehet az életünk szinte minden területére. Égeti a kalóriákat, növeli a pulzusszámot, boldogsághormonokat szabadít fel a testben, valamint megnyugtatja az elmét és a testet is.

Egyes tanulmányok szerint akár vérnyomáscsökkentésnél is hatásos lehet