A füled sokat elmond az egészségi állapotodról: erre a jelre figyelj oda

Szirák Viki
Írta: ,

A fülünkre nem feltétlenül fordítunk nagy figyelmet, pedig sok esetben már egy-két apróság is fontos dologra utalhat. Akár a fülcsengésről, akár a bőrödről van szó, mindezekkel üzenni próbál a tested!

Ha a füled kicsit zsibbadtnak érződik, figyelj oda arra, nincsenek-e más tüneteid is.

Amennyiben a karodat is nagyon gyengének érzed, valamint az arcidegeid néha megránganak és nehezebben tudsz beszélni, lehet, hogy stroke-od van, ebben az esetben pedig azonnal hívnod kell a mentőket.

Ha ezt nem tapasztalod, csak a füleid tűnnek kicsit zsibbadtnak, az sem kizárt, hogy a vércukorszinteddel vannak gondok, de általában sokkal kisebb a probléma.

Van, hogy az ideg sérült meg, vagy egy fertőzés okozza a kellemetlen érzést.

Ha a fejed és a fülcimpád találkozásánál észreveszel egy ráncot, érdemes mostantól jobban odafigyelned a koszorúereidre.

Szakértők szerint ugyanis ez arra utalhat, hogy nincs minden rendben velük.

Úgy vélik, a fülnél és a szívnél található kisebb vérerekben lerakódás lehet, és ez ilyen tünetet produkálhat a bőrön.

Összességében ez még nem jelent gondot, inkább innentől kezdve arra kellene figyelned, hogy egészségesebben étkezz.

Ha viszont ehhez más tünetek, például légzési nehézségek, mellkasi fájdalom jelentkezik, kérd ki orvos véleményét!