Ezek a hétköznapi dolgok okozhatnak fejfájást - pedig nem is gondolnád

Írta: ,

A fejfájás nagyon meg tudja keseríteni a mindennapokat, ám mielőtt azonnal gyógyszer után nyúlnánk, érdemes az okoknak is utánajárni – cikkünkben épp ezt tesszük.

Túl sok cukor Kép forrása: unsplash

1/6 Túl sok cukor

Ha jártál már úgy, hogy az esti filmnézéskor kicsit megszaladt a kanál a kezedben, amivel a Nutellát lapátoltad a szádba, biztosan tudod, miről beszélünk.

Bizony a másnap jelentkező levertség és fejfájás, a már-már másnaposságra hajazó tünetek kialakulhatnak a nagy mennyiségű cukortól, ami szinte sokkolja a szervezetet.

Ilyenkor a legjobb, amit tehetsz, ha megvárod, míg elmúlik – na meg persze magadba szállsz, és rálépsz a mértékletesség útjára.

Túl kevés folyadék Kép forrása: unsplash

2/6 Túl kevés folyadék

Manapság a csapból is a vízfogyasztás fontosságának hangsúlyozása folyik, mégis a fejfájások nagy részét okozza az elégtelen folyadékbevitel.

Pláne ebben a melegben fontos, hogy elég vizet igyál, és elkerüld a migrénre emlékeztető fejfájást.

Ha mégis azon kapod magad, hogy a dehidratáltságtól fáj a fejed, igyál meg néhány pohár vizet, és jó eséllyel megszűnik egy kis időn belül.

Fodrász Kép forrása: unsplash

3/6 Fodrász

Bizonyára neked sem jut eszedbe összefüggésbe hozni a fejfájást kedvenc fodrászoddal, pedig lehet, ha néhány nappal a legutóbbi hajvágás vagy frizurakészítés után jelentkezik, nagyon is lehet köze a dologhoz.

Amikor ugyanis a fodrász megmossa a hajunkat, olyan – általában nem túl kényelmes – tartást veszünk fel, ami bizonyos idegekre hatva fejfájást okozhat, akár úgy is, hogy az csak néhány nappal később jelentkezik.

Szex Kép forrása: fee76/depositphotos.com

4/6 Szex

Bár a fejfájás és szex közötti ok-okozati összefüggés általában úgy néz ki, hogy előbbi megléte okozza az utóbbi hiányát, másképp is összekapcsolódhat a két dolog.

Létezik ugyanis az úgynevezett koitális fejfájás, melyet az agyi vérnyomás-növekedés okoz, általában orgazmus közben.

Ez a probléma általában a férfiak körében gyakoribb, de vérnyomásgondokkal küzdő nőknél is előfordulhat.

Diéta Kép forrása: unsplash

5/6 Diéta

Egy drasztikus, jelentős ételmegvonással járó diéta is okozhat fejfájást, pláne, ha nagyon lecsökkented a szénhidrát-bevitelt.

Többek között ezért is érdemes is kerülni a szigorú fogyókúrákat, és inkább lassan, fokozatosan váltani diétásabb, egészségesebb ételekre, hogy a szervezetednek is legyen ideje alkalmazkodni a változásokhoz.

 

Kialvatlanság Kép forrása: unsplash.com

6/6 Kialvatlanság

A másnaposság egyik tipikus tünete a fejfájás, amit talán eddig is tudtál, ugyanakkor egy átmulatott éjszaka utáni lüktet a fejed, az nem feltétlen csak az alkohollal van összefüggésben.

Ugyanis a kialvatlanság miatt bekövetkező alacsony szerotoinszint is okoz fejfájást.