5 dolog, amit sosem gondoltam volna a fáradtságról, mielőtt anya lettem

Zabolai Margit
Írta: ,
5 dolog, amit sosem gondoltam volna a fáradtságról, mielőtt anya lettem

Kép forrása: unsplash.com

Voltam én fáradt korábban is. Jártam munka mellett egyetemre, és volt, hogy négy helynek dolgoztam. De mióta éjjel-nappal mellettem kuruttyol egy világot éppen felfedező csemete, a fáradtság jó ismerősöm lett, mondhatni jobban megismertem, mint ahogyan valaha is szerettem volna.

1. Túl lehet élni

Ha valaki korábban azt mondta volna, képzeljem el, hogy fél éven keresztül SOHA, egyetlen éjszakát sem aludhatok keresztül, akkor azt gondoltam volna, hogy ez egyszerűen elképzelhetetlen, non-szensz, biztos, hogy ép ésszel nem lehet kibírni az ilyesmit, és már csak a vegetatív idegrendszerem működtetné a legalapvetőbb funkcióimat. Ehhez képest, persze, elég nyomorultul érzem magam néha, van, hogy úgy főzöm le a reggeli kávét, hogy elfelejtem a kávégép alá tenni a bögrét és a múltkor, mikor a születési dátumomat kérdezték, egy kínos pillanatig gondolkodnom kellett, de itt vagyok.

Élek, működök, elvégzem a feladataimat, beteszem a mosást, fejben tartom, mikor kell visszavinni a gyereket az orvoshoz és eddig a macskát is sikerült mindig megetetni.

Hihetetlen, de lehet alvás nélkül élni. Nem azt mondom, hogy mindig vidám dolog, de kibírom – mert ki kell bírnom – és ezt nem hittem volna magamról.

2. Látszik rajtad

Ha van beauty sleep, akkor kell, hogy legyen egy ellentéte is annak, amire minden bizonnyal kitalálhatnék valami frappáns és találó megnevezést, ha nem lennék éppen ennyire fáradt. Minden esetre a tartós kialvatlanság meglátszik, és most nem csak arra gondolok, hogy karikák vannak a szemed alatt, mert azért ilyen volt már velem korábban is.

A becsületes, őszinte és állandó fáradtság szinte mindenhol nyomot hagy: nem csak a szemed esik be, de fakóbb, zsírosabb lesz a bőröd, kitágulnak a pórusaid.

Romlik az anyagcseréd, így a puffadás, a visszatartott víz, végső soron a narancsbőr is lehet a fáradtság következménye. Nem is beszélve a testtartásról: van az az állapot, amikor állni is nehéz, egyenes gerinccel, szépen kiemelt vállakkal állni pedig egyenesen lehetetlen.

3. Tényleg kínozni lehet vele

A kémregényekben újra meg újra előjön a fordulat, miszerint a háborús fogságba esett rabokat alvásmegvonással kínozzák. Kellemetlennek hangzik, de azért mégsem körömtépkedés, vagy ilyesmi, gondoltam mindig, az ilyesmit azért ki lehet bírni. Most már el tudom képzelni, hogy az alvásmegvonás nagyon komoly, fizikálisan is érezhető fájdalmat okoz, és az, hogy ha valakit folyton, heteken keresztül felébresztenek, mikor már éppen elaludni, a szó szoros értelemben vett őrületbe tudja kergetni az embert, nem is kérdés a számomra.

4. A jó este egy régi nagyon rossz este

Ha az ember igazán, kérlelhetetlenül fáradt, akkor egy órányi alvás maga a mennyország tud lenni. Igen, egy óra is, nem beszélve több egymást követő óráról.

Ha egy éjszaka például csak háromszor kelek, de azok között az ébredések mély, nyugodt és csendes alvás van, akkor én úgy könyvelem el, hogy az egy jó éjszaka volt.

Ironikus módon egy ilyen éjszakát korábban rettenetesnek neveztem volna, sőt ennél sokkal kevesebb is elég lett volna, hogy leírjam az estét.

Rettenetes éjszakám volt, hajnalban hangoskodva jöttek haza a szomszédok, és teljesen felvertek, hajnal három és négy között nem is tudtam aludni.” Mit meg nem adnék most egy éjszakáért, amikor csak egyetlen órát vagyok fent…

5. Van, ami erősebb nála

Az ember azt hinné, hogy egy pont után a szervezete egyszerűen lekapcsol, azt mondja, köszönöm, de itt már nem segít sem a kávé, sem más, én most újraindítom magamat. És mégis, fáradtság ide vagy oda, nem fogsz tudni olyan mélyen aludni, hogy ne riadnál fel az első, alig hallható köhintésre, vagy csak arra, ha a gyerek fordul egyet a kiságyban. Mert hát elég kemény dolog a fáradtság. De van, ami sokkal erősebb nála.

Fókuszban

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!