Kialudtad magad mégis fáradtan ébredsz? Ezek lehetnek az okai

Nagy Niki
Írta: ,
Kialudtad magad mégis fáradtan ébredsz? Ezek lehetnek az okai

Megvolt a nyolc óra, nem dorbézoltál előző este, nem fogyasztottál alkoholt és fel sem ébredtél az éjszaka közepén, mégis hullafáradtan kelsz? Ezek a meglepő okok lehetnek a háttérben.

Hektikus az alvási ciklusod Kép forrása: yourtea.hardpin.com

Mindenkivel előfordul, hogy nem sikerül időben ágyba kerülnie, vagy annyira fáradt, hogy már este nyolckor kidől aludni. Érdemes viszont egy egységes időpontot kijelölni az alvásciklus kezdetének, különben a tested könnyen összezavarodhat, amitől ugyan az alvásmennyiséged nem fog csökkenni, de sokkal kevésbé lesz pihentető az a néhány óra, mintha minden nap hasonló időben feküdnél le.

Ez persze nem azt jelenti, hogy minden egyes este fél tízkor pontban az igazak álmát kell aludnod, sokkal inkább azt, hogy igyekezz nagyjából egy-két órás időintervallumon belül maradni, és nagyjából ugyanakkor felkelni, még akkor is, ha aznap semmi dolgod nincs.

Visszanyomod a szundit

Ez veszélyesebb, mint hinnéd – a hirtelen felkelés helyett ugyanis egyfajta félig alvófélig éber állapotba kényszeríted a tested, amit ráadásul szabályos időközönként meg is szakítasz, hogy aztán újra visszazuhanj az öntudatlanságba.

Bár a pillanat hevében jó ötletnek tűnhet a "csak még öt perc", valójában ez édeskevés ahhoz, hogy egy kicsit is pihenj még, de pont elég ahhoz, hogy megzavard az agyadat, ami éppen újra aludni készül.

Ha már semmiképp sem bírsz felkelni, és tudod, hogy van még egy kis időd, ne öt percre, hanem fél órára állítsd a szundit – ez sem a legjobb megoldás, de fél óra alatt mégis többet képes regenerálódni az agyad, mint a sokszor öt perc alatt.

Fókuszban

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!