Megdöbbentő! Hazánkban már 1 millió embert érint a néma kór: tudd meg, mit tehetsz ellene!

Megdöbbentő! Hazánkban már 1 millió embert érint a néma kór: tudd meg, mit tehetsz ellene!

Címlap / Életmód / Egészség / Megdöbbentő! Hazánkban már 1 millió embert érint a néma kór: tudd meg, mit tehetsz ellene!

Ha nem figyelünk erre a veszélyes kórra, sokszor csak akkor produkál egyértelmű tüneteket, amikor már komoly károkat okozott. Ismerd meg a csontritkulás tüneteit, kezelését és megelőzését.

Kik érintettek?

Egy felmérés szerint hazánkban csaknem egy millióan szenvednek csontritkulásban, vagyis oszteoporózisban.
A betegség kialakulásának oka, hogy a szervezet megújulása során több csontot bont le, mint amennyit képez – ez egyébként 35 éves kor felett mindenkire igaz, a csontritkulás tehát legjobban a 35 év felettieket, és elsősorban a nőket veszélyezteti, de ez nem jelenti azt, hogy férfiaknál nem alakulhat ki, sőt az alattomos kór akár gyermekeknél is előfordulhat. Világszinten ez a második legjelentősebb egészségügyi probléma.

Hogyan ismerhetőek fel a jelek?

Aki csontritkulásban szenved, annak csontjai lyukacsosak lesznek, így könnyebben törnek, sérülékennyé válnak. A néma kór egyik legnagyobb veszélye, hogy eleinte szinte egyáltalán nem mutat jeleket, sokszor csak az első, vagy akár többedik csonttörésnél derül ki, hogy mi is áll a háttérben.
A csontritkulás időben tehát csakis szűréssel lehet felismerni, éppen ezért kiemelkedően fontos, hogy a nők menopauza után mindenképpen, akik pedig veszélyeztetett kategóriába tartoznak, akár korábban is elmenjenek vizsgálatra.

Hogyan zajlik a szűrés?

A csontritkulást a csontsűrűség mérésével lehet kiszűrni. Ez a vizsgálat teljesen fájdalommentes, nincsenek kockázatai vagy mellékhatásai sem.
A páciensnek mozdulatlanul kell maradnia, míg a legkényesebb területeken, jellemzően a combnyakon és a csigolyákon egy speciális gép segítségével megmérik a csontsűrűséget – az egész eljárás egy röntgenes vizsgálathoz hasonlít legjobban.

Mi növeli a rizikófaktort?

Akinek már volt a családjában csontritkulásban szenvedő, az maga is hajlamosabb az oszteoporózis kialakulására, de bizonyos életmódbeli tényezők is növelik a csontritkulás kialakulásának esélyét. A mozgásszegény életmód, a dohányzás, de még a túl sok üdítőital fogyasztása is növeli a rizikófaktort, és sajnos a szteroidok, illetve például a pajzsmirigyhormonok túltermelése is kockázatot növel.
Érdekes módon azonban a nemi hormonok csökkentik a csontritkulás kialakulásának esélyét, tehát nőknél például a korai első menstruáció, a szabályos ciklus és a késői menopauza csökkenti a rizikófaktort, de például a változó kor előtti petefészek eltávolítás rontja az esélyeket, ahogyan férfiaknál az átlagosnál alacsonyabb tesztoszteronszint is.

Milyen problémákat okozhat a csontritkulás?

A csontritkulás nem okozza a már meglévő csontok elváltozását vagy deformálódását, viszont jelentős mértékben elgyengíti őket, így súlyos esetben azok már egészen apró sérülés hatására is eltörhetnek.
Mivel a csigolyák sűrűsége is csökken, a csontritkulás gerincpanaszokhoz is vezethet, idős korban pedig egy combnyaktörés akár fatális következményekkel is járhat.

Hogyan kezelhető a csontritkulás?

A csontritkulás kezelése az egyéni adottságoknak megfelelően eltérő lehet. Ha a csontsűrűség alacsony, az orvos felírhat hormonterápiát, vitaminkúrát, de az életmód megváltoztatása mindenképpen elengedhetetlen ahhoz, hogy javítsunk az állapotunkon.
A csontritkulás esetében különösen igaz, hogy a legjobb módszer a megelőzés, mivel az, hogy 35 éves korunkig milyen csontállományra tettünk szert, jelentősen befolyásolja, hogy az ezután bekövetkező csontvesztés mennyire rontja le az egészségügyi állapotunkat.

Hogyan előzhető meg a csontritkulás?

A megfelelő D-vitamin és kalciumpótlás elengedhetetlen, ezt akár már napi két pohár tejből is fedezhetjük. A rendszeres testmozgás, a kiegyensúlyozott táplálkozás szintén hozzájárul csontjaink épségének megőrzéséhez.
Ha elhagyjuk azokat a káros szenvedélyeket, melyek megnehezítik a csontképződést – például az alkoholfogyasztás, a cigaretta, a kávé vagy a cukros üdítők fogyasztása – szintén javíthatunk a csontsűrűségünkön, de a hatékonyság nagyban függ attól, hogy milyen életkorban tesszük mindezt. Minél később kezdünk el odafigyelni a csontjainkra, annál kevesebb tartalékkal gazdálkodhatunk.

VIDEO A csillagjegyek stresszkezelése a legrosszabbtól a legjobbig

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!