Egyedülálló készítménnyel léphetsz túl a visszeres panaszokon (X)

Írta: ,

Visszeres panaszok esetén a nyári meleget ígérő napsugarak korántsem jelentenek felhőtlen örömet, hiszen a lábdagadás, a feszülés és a fájdalom ilyenkor még gyakrabban jelentkezhet. Nem csupán esztétikai problémáról van szó, így szó szerint „lépni kell”!

Nők fokozott veszélyben

Becslések szerint legalább minden ötödik magyar él kórosnak mondható visszérgondokkal, amelyek a nőket jóval nagyobb arányban sújtják, mint a férfiakat.

A kellemetlen tüneteket a vénák túlzott kitágulása okozza, melynek következtében az „elhasznált” – oxigénben és más tápanyagokban szegény – vér visszaáramlik. Fontos tudni, hogy a lábdagadással, görccsel, feszüléssel és fájdalommal járó állapot messze nem csak az időseket sújtja, hanem akár huszonéves korban is jelentkezhet.

A visszérproblémák részben örökölt hajlamra, részben pedig életmódbeli tényezőkre vezethetőek vissza. A genetika mellett olyan mindennapi körülmények is közrejátszhatnak benne, mint például a tartós állás vagy ülés, a huzamosabb hőhatás, az elhízás és a súlynövekedés, továbbá a mozgásszegény életmód.

Sőt, a tünetek hormonális változások nyomán is jelentkezhetnek: a menstruációt megelőző napokban sok nő „ólomsúlyú” lábakról számol be, várandósság alatt pedig különösen jellemző a visszértágulatok megjelenése.

Hatékony és természetes

Az első tüneteknél rengetegen döntenek a helyi kezelés mellett. A krémek és a kenőcsök azonban csak átmeneti megkönnyebbülést hoznak. Általában bőrnyugtató, fájdalomcsillapító hatásuk van, így a már kialakult visszértágulatok sajnos nem tűnnek el tőlük.

Belsőleg viszont hatékonyan kezelhető a probléma, mégpedig olyan – úgynevezett „venoaktív” – készítmények alkalmazásával, amelyek erősítik a vénák falát, tehát hozzájárulnak a panaszok okának megszüntetéséhez.

A hatékony, mégis természetes megoldást keresőknek ideális választás a Detralex tabletta, Magyarország vezető vénavédő gyógyszere1.

A narancshéj kivonatából nyert hatóanyag mellett tudományosan dokumentált bizonyítékok szólnak, amelyek egyedülálló módon csakis és kizárólag a hatóságilag bevizsgált Detralexre vonatkoznak (2, 4).

A Detralex tabletta a probléma okának megcélzásával jócskán túlmutat a tüneti kezelésen, ennek megfelelően nem csupán ideig-óráig csillapodnak a panaszok – jön a várva várt tartós enyhülés3!

A Detralex filmtabletta vény nélkül kapható, mikronizált, tisztított flavonoid frakció hatóanyag tartalmú gyógyszer, megvásárolható a patikákban. 

Kockázatok és mellékhatások tekintetében olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

_________________

1 – IMS Dataview 2014. LC Sales Ex-MNF 2 – Nicolaides AN, et al. Management of Chronic Venous Disorders of the Lower Limbs. Guidelines According to Scientific Evidence. Int Angiol. 2014;33:87-208. 3 –Lenkovic M, Stanic-Zgombic Z, Manestar-Blazic T, Brajac I, Perisa D. Phlebolymphology. 2012;19(2):79-83. 4 – www.ogyei.gov.hu Gyógyszer-adatbázis, Helyettesíthetoségi lista 2015.04.07.

15 DETLX 2 OP 5