"Drágám, fordulj az oldaladra!" – Van megoldás a harmadik leggyakoribb válóokra!

Írta: ,

Nem tudtad rendesen kipihenni magad az éjszaka, mert állandóan felriadtál a pasid/férjed horkolására? Esetleg te magad küzdesz ezzel a problémával? Akkor érdemes tenned valamit ellene, mert a horkolás súlyos esetben akár életveszélyes is lehet! Egyszerű praktikákkal – mint például a háton alvás megszüntetése – az enyhe horkolást akár ki is lehet küszöbölni, de a kóros állapot kezelésére is többféle lehetőséget ismertet a szakorvos.

A horkolást a felső légutak légáramlási szűkülete okozza, ahol alvás közben az átáramló levegő mozgása gyorsul és megrezegteti a lágy szöveteket. „A jellegzetes hangnak különböző fokozatai vannak: a jóindulatú, enyhe formáról akkor beszélhetünk, ha a horkolás egyenletes és rendesen ki tudjuk pihenni magunkat éjjel” – mondta el Dr. Buda Bernadett fül-orr-gégész szakorvos. Kiemelte: ha a hálótárs arra hívja fel a figyelmünket, hogy horkolásunkat horkantások szakítják meg, és ezt követően nappal rendszeresen fáradtnak érezzük magunkat, sürgősen szakemberhez kell fordulni, mert elképzelhető, hogy ez az állapot kóros.

Alvási apnoe-nek nevezzük a pihenés alatt fellépő légzészavart – ilyenkor a légzés idegi szabályozási problémája miatt is a felső légutak valamely szintjén elzáródás lép fel, és hosszabb ideig, akár másfél-két percig is kimaradhat a légzés. Ilyenkor a páciens felriad, és mivel ez óránként akár tíznél is többször megismétlődhet, nem tud megfelelően pihenni. Amennyiben nem kezelik a problémát, ez komoly megbetegedésekhez vezethet, növeli a színinfarktus vagy az agyvérzés kockázatát.” – figyelmeztetett a szakértő, aki azt is elmondta, hogy súlyos légzéskimaradással a lakosság 2-5%-a küzd. Sokan a súlyos állapotuk ellenére ellátatlanok, így a horkolás és légzéskimaradás miatt veszélyben vannak.

A horkolás egyébként minden korosztály problémája, férfiaké, nőké egyaránt. „A 30 évesek között már a férfiak 20%-a rendszeresen adja ki a jellegzetes hangot éjszakánként, de a hölgyek 5%-a szintén horkant álmában. A kor előrehaladtával azonban egyre többen kezdenek horkolni, ami egyébként a férfiakra anatómiai okok miatt jellemzőbb. A 60 éves kort elérve az erősebbik nem 60%-a, míg a nők 40%-a horkol rendszeresen” - tette hozzá Dr. Buda Bernadett, aki azt is elmondta, hogy nem reprezentatív felmérések szerint a válási okok listáján a harmadik helyen szerepel a horkolás – csak az anyagiak és a hűtlenség előzi meg.

A szakértőhöz gyakran fordulnak azért is, mert párjuk pihenését zavarja a horkolás. „Sokak csak háton fekve horkolnak, de testhelyzet változtatással ezt meg lehet szüntetni. A pizsama hátuljába bevarrt teniszlabda is jó megoldás lehet az enyhe horkolás megszüntetésére, emellett érdemes kerülni a lefekvés előtti alkoholfogyasztást és a késői vacsorázást is. A hálószoba átszellőztetésével, túlsúly esetén pedig fogyással is javíthatjuk a problémát, illetve a különféle gyógynövények felhasználásával készült torokspray a szájüreg hátsó részébe fújva egyszerű módon segítheti enyhébb esetekben a nyugodt alvást.

Súlyos esetben azonban elengedhetetlen szakorvoshoz fordulni és kivizsgáltatni magunkat. A felső-légúti fizikális vizsgálatot követően az alvásról már hazavihető készülék segítségével is lehet tájékozódni, amely többek között a légzéskimaradást, a vér oxigénszintet, a pulzusszámot, a horkolást és akár a testhelyzetet is figyeli. Többféle kezelési lehetőség létezik – például műtéti beavatkozások a felső légutak területén modern rádiófrekvenciás technológiával, horkoláscsökkentő implantátum, szájba helyezhető eszközök vagy súlyos esetben a légsínterápia” – mondta el Dr. Buda Bernadett, aki hangsúlyozta, hogy ha az alvási apnoe tüneteit észleljük, mindenképpen forduljunk mielőbb szakorvoshoz!