Csodálatos tények a testedről, amit olvasva te is le leszel nyűgözve

Szirák Viki
Írta: ,

Azt gondoljuk, jól ismerjük a saját testünket, és annak minden apró részletét. De ha egy kicsit jobban belemélyedsz a témába, hamar ráébredsz arra, mennyi izgalmas tény van még, amiről sosem hallottál, pedig a te testedre is mind igaz. Elhoztunk párat, ami téged is garantáltan meglep!

Mindenkinek más tempóban nő a körme, hiszen az étkezésünk, valamint az életvitelünk még erre is erős hatással van.

Azonban valószínűleg az sosem merült fel benned, hogy az egyik ujjadon gyorsabban nőne a köröm, mint az összes többin; pedig ez valóban így van!

Kutatások szerint a középső ujjadon található köröm növekszik a leggyorsabban.

Az emberi test tényleg elképesztően erős!

Hiszen már bebizonyosodott, hogy bár a villámcsapás halálos, de szerencsés esetben 10-ből 9 ember túléli ezt.

És még csak nem is az adott személy életkorától függ ez, mivel a túlélők között kisgyermekek és idősebb emberek egyaránt vannak.

Azonban a villámcsapásnak van egy mellékhatása, ugyanis aki túléli, annak a testén örökké látszódni fog ennek nyoma.

Fókuszban

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!