Csak még egy pohárral… – Őszintén az alkoholizmusról

Írta: ,

Van, aki feszültségoldásként nyúl a pohár után, más örömében iszik, és van, aki rutinból, nap mint nap. Az igazi probléma akkor kezdődik, amikor az alkohol átveszi az irányítást az életünk felett, és általa elvesztünk szépen sorban mindent: családot, barátot, munkahelyet, egzisztenciát, majd legvégül önmagunkat. Ám amikor úgy érezzük, hogy nem tudunk kimászni a gödörből, akkor sem szabad feladni. Mert még a legmélyebb pontból is van kiút!

Magyarországon a statisztikai adatok alapján (egyelőre) 800 000 alkoholista él. Ezzel a számmal pedig kis hazánk igazán előkelő helyet vívott ki magának az európai ranglistán. Ami talán még ennél is megdöbbentőbb, hogy évente 30 000 ember veszíti életét valamilyen alkohol okozta megbetegedésben, így akár azt is mondhatjuk, hogy hazánkban az alkoholfüggőség ma az egyik meghatározó népbetegség.

A szociális minta mellett a genetikának is bizonyított szerepe van a függőségben, ezt az évek során már több kutatás bizonyította – mondja Zacher Gábor toxikológus. – Gondoljunk csak arra a sokszor elhangzó mondatra, hogy: Azért iszom, mert már az apám is ivott. Természetesen sok minden más tényező is befolyásolja, hogy miért nyúl pohár után az ember. Ilyen például, amikor feszültségoldónak használjuk az alkoholt. Fontos megjegyezni azonban, hogy ezzel egy időben kialakulhat egy veszélyhelyzet is. Például amikor rájövünk, hogy nem félünk felmenni a főnökhöz egy feles után. A kérdés, hogy megállunk-e egy-két pohár után, ugyanis a probléma mindig a harmadik ital után következik. Emiatt kell felismernünk a saját keretünket. Ugyan néha előfordulhatnak úgynevezett keretsértések, de úgy vélem, ez még néha-néha belefér. De tisztában kell lenni azzal, hogy mi az a határ, amely már ennek a keretnek az átlépését jelenti.”

Motiváció nélkül nem megy

Függőség egyébként az élet bármely szakaszában kialakulhat, nem csak negatív életpálya válthatja ki. Gondoljuk csak el, hogy sikeresek vagyunk a munkánkban, karrierünk szinte szárnyal. Ekkor létrejöhet egy jutalmazó funkció, amelynek lényege, hogy megjutalmazom magam, mert én ezt megérdemlem. Kis idő elteltével eljut a személy addig, hogy beismeri, hogy függő – bár természetesen nem ezekkel a szavakkal –, és kijelenti, hogy bármikor abba tudja hagyni. De az esetek többségében ez nem történik meg.

És ekkor már alkoholizmusról beszélhetünk, amelyet kezelni kell. A leszokást segítő terápiák között akad gyógyszeres kezelés, amelyet pszichoterápiával is kiegészíthetnek. Emellett egyre több bentlakásos rehabilitációs intézet is létrejött, ahová a betegek önként mennek be, és vesznek részt a terápián. További segítséget nyújtanak a különböző önszervező klubok, ahol a már kigyógyult betegek segítik egymást az ivásmentes élet elérésében.

Zacher Gábor szerint azonban nincs olyan mélypont, ahonnan ne lehetne visszafordulni. „Mindig van remény a változásra és mindig meg kell adni a betegnek a lehetőséget, ha akar változtatni. De neki kell az első lépést megtenni. Sokszor kapom meg a következő mondatot: Elhozom magához a férjemet, mert alkoholista, tessék meggyógyítani! Azt gondolom, hogy változtatni csak azon lehet, akinek van valamilyen motivációja. Egy alkoholista beteg gyógyításában 70 százalékot ő ad azzal, hogy akar változtatni. Picit meglökdösöm alulról a fenekét, kicsit felülről megrángatom, talán vállal is megbökdösöm, és elindul szépen felfelé a mélypontról. De azt ne várja, hogy én majd alulról tolom, fentről húzom, ő meg mint egy darab valami lóg fent a levegőben, és várja, hogy meggyógyítsam. Kell a motiváció, enélkül nem lehet változtatni.

Én ezt már nem akarom!

A motivációnak vezető szerepe van az alkoholizmus legyőzésében, ám a változni akarásnak is ugyanilyen intenzitással kell megjelennie az alkoholista ember életében. Ha valaki beismeri, hogy függő, majd segítséget kér, azzal valójában már meg is tette az első lépést a gyógyuláshoz vezető úton. Éva három évvel ezelőtt fogadta el, hogy alkoholista.

Soha nem éreztem, hogy kifejezett problémám lenne az alkohollal – emlékszik vissza. – Úgy gondoltam, egyáltalán nem gond meginni egy-két pohárral a buliban. De ahogy ez lenni szokott, a későbbiekben az egyből sokkal több lett. Később már elértem arra a szintre, hogy munka előtt is bedobtam néhány felest. Sokszor késtem a munkahelyemről, és a kollégák is kezdtek eltávolodni tőlem. Ekkor döbbentem rá, ha ez így folytatódik, szinte senki nem marad mellettem. Még az a kevés sem, aki van.

A teljes cikket a Családi Lap 2016 júniusi számában olvashatod el!

Szerző: Csombok Zsuzsanna