Crohn-betegség – A krónikus bélgyulladás tünetei és kezelési lehetőségei

Írta: ,

A Crohn-betegség – röviden – a krónikus bélgyulladást takarja, amely elsődlegesen a bélrendszer nyálkahártyáját érinti. Számtalan kínos és kellemetlen tünet kíséri, és sajnos egyelőre nem tudják maradéktalanul gyógyítani. De szerencsére már léteznek kezelési lehetőségek, melyek segítenek a betegek életminőségét javítani!

Miről is van szó?

A Crohn-betegség gyorsan, váratlanul, de fokozatosan is kialakulhat, leggyakrabban hasmenéssel és erős hasi fájdalommal jár. Általában a vékonybél alsóbb szakaszaira koncentrálódik a probléma, de időnként kiterjedtebb a gond, és a vastagbél, a végbél, a gyomor, sőt a nyelőcső és a szájüreg is érintett – bár utóbbiak jóval ritkább esetben.

Egyelőre sajnos nem tudják, mi okozza a betegség kialakulását, de több elmélet is van ezzel kapcsolatban – egyesek autoimmun folyamatokat, mások örökletes tényezőket, megint mások lelki okokat feltételeznek, de az is előfordulhat, hogy ezek a tényezők együttesen járulnak hozzá a Crohn-betegség megjelenéséhez.

Kínzó tünetek Kép forrása: bloglovin.com

A korábban említett hasmenés és a hasi fájdalom már önmagában is bőségesen kimeríti a kínzó és kellemetlen „kategóriát”, főleg, ha azzal számolunk, hogy súlyosabb esetekben akár naponta tízszer-tizenkétszer is sor kerülhet az illemhelyiség meglátogatására. Mégis, a Crohn-betegséghez más tünetek is tartoznak.

Ezek gyakran közvetlenül érintik a bélrendszert, hiszen a gyulladás következtében megduzzadnak a bélfalak, majd kialakulnak a fekélyek, amik akadályozzák a belek normális mozgását. Ennek eredményeképpen rendszeressé válnak az alhasi görcsök (általában a has jobb alsó részén), amik annyira kellemetlenek is lehetnek, hogy hányással, ágyhoz kötöttséggel párosulhatnak. A betegség előrehaladtával gyakran megjelennek a tályogok és sokszor előfordul a bél perforációja is.