Áttörő kutatási eredmények a cukorbetegségről: mégsem a túl sok szénhidrát okozza?

Írta: ,

A cukorbetegséget civilizációs betegségnek tartjuk, amiből következik, hogy nem igazán volt jellemző az elődeinkre. Természetesen senki sem mondja, hogy régen ismeretlen volt, de manapság teljesen hétköznapinak tartjuk – pedig, ha egy betegségre rásütjük, hogy „civilizációs”, az azt jelenti, hogy a jelenben alakítottunk ki új, helytelen szokásokat. Nem kivétel ez alól a cukorbetegség sem, amiről úgy tűnik, áttörő információk derültek ki.

Dr. Neal Barnard neve nem lehet ismeretlen azok számára, akik sokat foglalkoznak korunk népbetegségeivel, illetve a növényi étrenddel. Ez a doktor népszerű amerikai szerző, klinikai kutató, ráadásul a PCRM orvosi bizottság elnöke. Napjainkban a George Washington Egyetem Orvostudományi Doktori Iskolájának professzora, és ahol csak teheti, hirdeti, hogy egyetlen megelőző gyógymód létezik az életünkben: az pedig az étrendünk.

Kutatási eredményei egyértelműen arra utalnak, hogy az összes civilizációs betegséget saját magunknak köszönhetjük, szó sincsen genetikáról, legalábbis utóbbi semmiképpen sem indokolja, hogy ilyen mértékben szenvedjünk a problémáktól.

Barnard őszintén hisz abban, hogy a növényi étrend minden életkorban és állapotban ideális az emberek számára (ez a WHO által is elismert tény), továbbá úgy véli, hogy természetesen gyógyulni is lehet a segítségével.

A gyümölcsökben, gabonafékében és zöldségekben gazdag étrendet a cukorbetegeknek is egyértelműen ajánlja, és egyre több gyógyult beteg, valamint kutatás támasztja alá a nézeteit. De hogy lehet, hogy egy szénhidrátban gazdag étrend nemhogy ront, kifejezetten segít a cukorbetegeken?

Szénhidráttal a cukorbetegség ellen

Dr. Neal Barnard és sok más, a változásokra nyitott szakorvos is úgy véli, hogy a cukorbetegséget – nevével ellentétben – nem a cukor (tehát átvitt értelemben a szénhidrát) okozza, hanem a zsír. Erről egyébként már egy magyar professzor, Wittmann István is értekezett. Az ő áttörő felfedezése rámutatott, hogy a cukorbetegség valódi oka egy kóros aminsav módosulat, ami minden bizonnyal létrehozza az inzulin receptorok kóros elváltozását – ezért azonban nem a természetes szénhidrátban, hanem a zsírban gazdag ételeket tette felelőssé.

A túlzott zsírbevitel úgy általában csökkenti a vázizomzat cukorfelevő képességét, tehát, ha az étrendből minimalizálásra kerül ez a makro, akkor elérhető a gyógyulás, illetve megelőzhető a civilizációs betegségek legjava.

Miért tapasztalnak a betegek mást?

Persze, ezzel erősen szembemegy, hogy az inzulinrezisztenciában szenvedő betegek a magas szénhidráttartalmú étkezések után megnövekedett vércukorszintet tapasztalnak. Kézenfekvőnek tűnik tehát pont a szénhidrátokat minimalizálni, ezzel azonban csak stagnálás, vagy romlás érhető el, hosszú távú javulás, vagy gyógyulás nem.

Ennek oka az, hogy a zsírok lerakódnak az érfalakban és a közeli sejtekben, akadályozzák, hogy az időközben a vérbe kerülő glükóz eljusson célhelyére – így megemelkedik a vércukorszint, a belső szervek pedig utánpótlás hiányában éheznek (ez állandó stresszben tartja a szervezetet, ami hosszútávon számtalan más betegséghez vezet).

A másik probléma, hogy amit ránézésre szénhidrátbombának találunk, az sokszor nem csak szénhidrát –, hanem zsírbomba is.

Jó példa erre egy finomított lisztből készült fánk, ami tele van vajjal, olajban sütjük ki, és gyakran zsíros mogyorókrémet töltünk bele.

Egységenként tekintve az ilyen élelmiszerek sokszor több zsírt, mint szénhidrátot tartalmaznak, mégis úgy gondoljuk, kizárólag utóbbit tehetjük felelőssé a hízásért és a cukorbetegség kialakulásáért.

Csakis minőségi szénhidrát jöhet szóba

Természetesen sem Barnard, sem más szakértők nem javasolják, hogy finomított szénhidrátot kellene tömnie bárkinek, főleg nem a cukorbetegeknek, azonban csodálatos gyógyulásokat sikerült elérni azoknál az embereknél, akik képesek voltak minimálisra redukálni zsírfogyasztásukat, és magasra emelni a nem finomított szénhidrátok fogyasztását. Ez a legkönnyebben növényi étrenddel érhető el, ahol automatikusan kiesnek az állati eredetű alapanyagok, úgy, mint a zsíros húsok és tejtermékek, továbbá a koleszterinben gazdag tojás.

Nyilvánvalóan fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a növényi étrendet pont olyan könnyen el lehet rontani, mint a low carb (szénhidrátszegény) és a ketogén (fehérje dús) étkezést. Manapság már hazánkban is akadnak olyan szakértők, akik növényi étrendre specializálódtak – tőlük érdemes segítséget, esetleg konkrét étrendet kérni. Ha pedig nem gond számodra az angol nyelv, a Vegan Diabetics Facebook csoportban olvashatod a gyógyulások történeteit, és persze számtalan hasznos infót is az induláshoz.

Képek forrása: unsplash.com