A leggyakoribb hibák a napozószerek használatakor

Írta: ,

Tudtad, hogy egész évben szükséged lenne UV-védelemre? A jó idő beköszöntével meg aztán pláne! Csokorba szedtük azokat a hibákat, amelyeknek az elkövetésekor grillcsirke módjára megpirulhatsz – hiszen te nem ropogós leszel ettől, hanem már egyetlen leégés hatására is lényegesen megnövekszik nálad a bőrrák kockázata…

Túl keveset viszel fel

Mindenkinek megvan a maga magyarázata arra, hogy miért használ kevés napozószert. Van, aki az árát sokallja, míg mások nem óhajtanak „ragacsosak” lenni.

Olyanok is akadnak, akik például a termék illatát nem szeretik. Pedig a leégést kockáztatod, ha az egész testeden egy felespohárnyinál csekélyebb mennyiséget oszlatsz el.

A szakértők szerint ez az iránymutatás egyaránt igaz a tej, az olaj és a spray állagú készítményekre.

Túlzott spórolás esetén sajnos nem élvezheted a feltüntetett faktorszám nyújtotta védelmet. Az arcodra ezen felül még legalább földimogyorónyi kell.

Ha néhányszor segítségül hívod a poharat a méricskéléshez, utána már szemmértékre is működni fog a dolog. Biztosan megtalálod azt a terméket, aminek az árfekvése, az állaga és az illata is jó!

Csak egyszer kensz

Ha huzamosabb időt töltesz a szabadban, nincs olyan napozószer, aminek elegendő lenne a csupán egyszeri alkalmazása.

Amennyiben több mint két órát vagy kint, vízbe mész, esetleg nagyon megizzadsz, kend be magad újra!

Figyeld a címként a „vízlepergető” és a „vízálló” szavakat!

Előbbi azt jelenti, hogy néhány csepp folyadék még nem csorbítja a védelmet, de fürdés közben csak utóbbi véd meg – és azt is megint fel kell vinni, miután a partra evickéltél. A legtöbben egyébként emiatt szoktak leégni a strandon.

Nem értik, miként sülnek pecsenyepirosra, ha reggel szorgalmasan bekenték magukat… Ez nagyjából olyan, mintha reggeli után se ebédelni, se vacsorázni nem akarnál, hiszen már ettél.