A kétfázisos alvás természetes - Mégsem káros az éjszakai ébredés!

Írta: ,

Alváskutatók szerint egy felnőtt embernek átlagosan napi nyolc órányi alvásra van szüksége. Ennek ellenére mindenki ismer olyat, aki ennél jóval kevesebbet igényel, de olyat is, akinek tíz-tizenkét óra az alvásigénye. Állítólag három heti egyedi időbeosztás kell ahhoz, hogy a természetes bioritmusunk kibontakozhasson. Az egyedi időbeosztás alatt itt azt értjük, hogy a napsütés határozza meg az ébren töltött időszakot, nincs elektromos áram, nincsenek lámpák, legfeljebb pislákoló gyertyafény. Röviden: vissza a 17-18. századba.

Érdemes elgondolkodni azon, hogyan éltek az emberek egészen háromszáz évvel ezelőttig. Milyen lehetett az élet, amikor a nap első sugarai ébresztették a nőket, férfiakat, de még a gyerekeket is, majd az est beköszöntével mindenki nyugovóra tért. Magyarországon a téli hónapokban ez az esti nyugovóra térés már délután négy-öt órakor bekövetkezhetett, s így az emberek, ha napfelkeltéig tudtak aludni, az napi 12-14 óra ágyban fekvést jelentett. De ne gondoljuk, hogy ez így is volt.

A legújabb kutatások szerint a villamosság feltalálásáig és elterjedéséig az emberek úgynevezett kétfázisos alvást követtek. Ez azt jelentette, hogy mintegy négy óra alvást követően felébredtek hosszabb-rövidebb időre, majd ismét elaludtak és reggel ébredtek fel ismét.

A kétfázisos alvás – szemben a mai normálisnak tekintett egyfázisos alvással – az állatvilágban is gyakori. Roger Ekirch, a virginiai egyetem professzorának kutatásai rávilágítottak arra, hogy a két alvási szakasz között az emberek beszélgettek egymással, imádkoztak, néhányan még a szomszédaikat is meglátogatták.

Az irodalomban is gyakran találunk utalást az első, másnéven mély alvásra és a második, másnéven reggeli alvásra.

A természetes fényviszonyokra épülő életmód tehát lehetővé és széles körben elfogadottá tette azt, amit a ma alvásproblémaként diagnosztizálunk.

Az áramellátás rohamos elterjedésének kiindulópontja az 1881-es párizsi világkiállítás volt, ahol bemutatkozott az izzólámpa lenyűgöző találmánya. Szerte Európában mindössze néhány év kellett ahhoz, hogy megjelenjenek a települések első saját „villanytelepei” és az utcai közvilágítás után a házakat is beragyogja éjjelente a nappali fény. Az első villanyszámlák megérkezésével együtt pedig egy új korszak is beköszöntött az emberek életébe.

Az alvás körüli hisztéria modern kori, 21. századi felfedezés – mondják a kétrészletben történő alvás támogatói. Terapeuták, alvásközpontok hirdetik, hogy a minden igényt kielégítő alvásnak folyamatosnak kell lennie. S emiatt, ha valaki mégis felébred az éjszaka közepén, ahogy azt tették a régiek, szorongani kezd. Azt gondolja, valami nem jól működik a szervezetében, hiszen hogyan tudna talpon lenni másnap, dolgozni 8-10 órát a munkahelyén, majd háztartást vezetni, családot egyengetni. Mindezt úgy, hogy eszébe sem juthat egy rövid, délutáni alvás vagy egy koraesti pihenés.

Valójában nem a szervezetünkkel van a baj, hanem az életmódunkkal, ami megköveteli a folyamatos pörgést. A szervezetünk pontosan tudja, mire van szüksége és jelzi is azt.

A napközbeni szunyókálás biológiai előnyei, egészségre gyakorolt pozitív hatásai régóta bizonyítottak. Emellett az ember életkorából adódó alvásigényét is figyelembe kell venni. Felnőtt és idősebb korban sokaknak bőven elég 6-7 óra alvás is. A viszonylag korai lefekvési időhöz ezt hozzáadva világosan látszik, hogy miért ébrednek fel vagy forgolódnak többen álmatlanul a hajnali órákban. Ha már tíz órakor az igazak álmát alussza valaki és abban a szerencsés helyzetben van, hogy megteheti, hogy még ebéd után is szunyókál egy órácskát, akkor előfordulhat, hogy hajnali 3-4 óra körül már kipiheni magát a szervezete. De mivel még legalább három vagy négy „szabad órája” van, hogy elindítsa a napját, azon görcsöl, hogy aludjon még egy keveset. Ez az erőfeszítés stresszt okoz, s ha minden napja ezzel az idegeskedéssel indul, az kihat az egész napi hangulatára.