Tökös-pekános rétes

Írta: ,

A pekándió szerencsére ma már itthon sem beszerezhetetlen újdonság, noha korántsem olyan népszerű még, mint a tengerentúlon, ahol sütemények főszereplője is lehet.

Ezzel a tökös-pekános rétessel azonban nálatok is gyors népszerűségre tehet majd szert, még akkor is, ha ezt a finomságot igazából a sütőtök viszi a hátán.

De akárcsak egy jó filmben, itt is igaz, hogy bármelyik szereplő hiányában kevesebb lenne a történet – adj hát egy esélyt a két finomságnak, hogy egymás mellett játszva bizonyítsanak. A díjakat a végén te zsebelheted majd be.

Hozzávalók:

1 nagy sütőtök, meghámozva, kimagozva, szeletekre vágva, 2 teáskanál olaj, 140 gramm barnacukor, 100 gramm mandula, 100 gramm zsemlemorzsa, 1 lágyan felvert tojás, 1 evőkanál őrölt fahéj, szerecsendió, 6 réteslap, 85 gramm olvasztott vaj, 100 gramm durvára vágott pekándió, a tálaláshoz esetlen méz vagy tejszínhab.

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 200 fokra, az olajjal meglocsolt sütőtököt süsd 45 percig. Ez után a tököt pürésítsd, és keverd össze a cukorral, a mandulával, a tojással, a zsemlemorzsával, a fűszerekkel és keverd jól össze őket. Ezt a masszát a hűtőben akár 2 napig is pihentetheted.

A sütőt tekerd vissza 160 fokra. A réteslapokat kend meg vajjal, hintsd meg őket cukorral és a pekándióval, majd halmozd őket egymásra. A sütőtökös pépet halmozd el a legfelső tészta hosszabbik oldala mentén, henger formában, mindkét végtől számítva körülbelül 2,5 centiméteres helyet hagyva.

Tekerd fel a réteslapokat,a végüket nyomkodd be, majd a sütőben süsd a rétest körülbelül 40 percig, amíg aranyszínű és ropogós nem lesz. Hagyd 10 percig hűlni a kész süteményt, mielőtt tálalnád.