Pestós-sütőtökös bruschetta

Írta: ,

Bruschettával várni a vendégeket alapból menő dolog, hiszen egy finom és trendi étvágygerjesztőről van szó, amit szerencsére még elkészíteni sem túl bonyolult. 

 A sütőtökös, szezonra igazított változat azonban tényleg a csúcsok csúcsa, és nem lesz vendéged, aki ne ájulna el a tarka, mutatós kis falatok láttán. Hát még ha meg is kóstolják az egyszerre krémes és ropogós előételt! Egy biztos, ezzel a kezdéssel fel kell kötni a nadrágot, ha a főétel is labdába akar rúgni.

Hozzávalók:

1 kisebb sütőtök, fél csésze + 2 teáskanál olívaolaj, ¼ teáskanál só, 1 apróra vágott hagyma, ½ csésze fenyőmag, 2 csésze friss bazsalikom levél, ¼ csésze reszelt parmezán sajt, 170 gramm kecskesajt, kenyér szeletek.

Elkészítés:

A tököt hámozd meg, kapard ki a magját, vágd szeletekre és 350 fokra előmelegített sütőben süsd körülbelül 40 percig. Míg a tök sül, egy kevés olajon pirítsd meg a hagymát. Ha a tök kihűlt, kapard ki a belsejét, és keverd a hagymához.

A pestohoz keverj össze fél csésze olívaolajat negyed teáskanál sóval, a fenyőmagokkal, a bazsalikommal és a parmezánsajttal. Botmixerrel dolgozz addig a keveréken, míg egynemű nem lesz. A kenyér szeleteket pirítsd meg, és kend meg őket előbb a pestoval, majd a sütőtökös-hagymás keverékkel.