5 vendégváró vegán Halloween finomság

Írta: ,

El se hiszem, hogy máris átléptünk az ősz második hónapjába. Őszintén megvallva, számomra mindig is az október volt a nagybetűs őszi hónap, hiszen ekkor már tényleg hűvösebbre fordul az idő, sárgulnak a falevelek, és mindenki Halloween-i lázban ég. Persze hazánkban még nincs akkora hagyománya, mint külföldön, sokan pedig egyenesen azért utálják, mert amerikai badarságnak gondolják. Pedig a Halloween igazából a kelta kultúrából származik, és ez is, mint sok amerikai szokás, a bevándorlások hozományaként ragadt meg az Egyesült Államokban.

Számomra a Halloween azért érdekes ünnep, mert mindig is érdekeltek a misztikus dolgok, a túlvilág. Ha megvizsgáljuk ezt a hagyományt közelebbről, rájövünk, hogy a sok giccs és csicsa mögött bizony komoly szálak húzódnak. Legfőképpen a holtak tiszteletéről, és a másvilági lényektől való félelemről szól, ami miatt a töklámpások is készülnek, és amiért jelmezbe szokás öltözni. Ugyanis az ősi vallás szerint Halloween napján ezek a misztikus lények a mi világunkba érkeznek, és ha nem tudsz beolvadni közéjük, akkor felfedezik, hogy élő vagy, és árthatnak neked. A töklámpással pedig az otthonunkat védhetjük az ártó lényekkel szemben.

Ha nem is hiszünk a babonákban, arra mindenképpen jó ez a nap, hogy a családdal vagy közeli barátokkal összeüljünk, megemlékezzünk elhunyt szeretteinkről, és jókat sztorizgassunk! Ha pedig szeretnénk a hangulatot fokozni, készíthetünk isteni Halloween-i finomságokat is, amik nem csak egészségesek, de olykor még szórakoztatóak is! Íme, a receptek!

Sütőtökös energiaszelet Kép forrása: choosingchia.com

1/5 Sütőtökös energiaszelet

Mi mást vennénk alapanyagul, mint az ősz igazi slágerét, a sütőtököt! Az eredeti recept pürével készül, de frissen sült tök pépes belseje is megfelel kikaparva!

Hozzávalók az alaphoz: 100g kókuszliszt, 2 evőkanál sütőtökpüré, 1 evőkanál juharszirup, ½ csomag sütőtökpite fűszer (a mézeskalács fűszer is megteszi, de ebből csak 3 kávéskanálnyi), 1 teáskanál vanília aroma, csipetnyi só.

A karamellhez: ¾ csésze datolya, 2 evőkanál mandulavaj, ½ teáskanál karamell aroma, 1 evőkanál mandulatej.

A mártáshoz: csokoládé

Elkészítés:

Az alaphoz való összetevőket tegyük egy turmixba, és dolgozzuk össze, amíg egy kissé ragacsos, gyurmaszerű masszát nem kapunk. Ezt egy alufóliára rakjuk, és téglalapot formázunk belőle, nagyjából fél-1 centi magassággal, majd betesszük a hűtőbe, és közbe elkészítjük a karamellt. A datolyát, mandulavajat, karamell aromát, mandulatejet és egy csipetnyi sót összeturmixoljuk, majd az így kapott masszát a sütőtökös alapunkra halmozzuk, majd visszarakjuk a hűtőbe 1-2 órára. Ezt követően egy éles kés segítségével feldaraboljuk kis téglalapokra, és olvasztott étcsokoládéba mártjuk, majd rácsra vagy tálcára tesszük, és hagyjuk megdermedni. Tálalásig a hűtőben tároljuk!

Boszorkány ujjak Kép forrása: forkandbeans.com

2/5 Boszorkány ujjak

Igazi klasszikus, amivel már biztosan találkozhattál, ha sűrűn forgatod a Pinterest-et. Mókás finomság, aminek most itt van a vegán verziója is!

Hozzávalók: 1 evőkanál kakaó, 100g datolya, 2 evőkanál hajdina, 3 evőkanál zabpehely, 2 evőkanál pekándió/vagy mogyoróvaj, lekvár, szeletelt mandula.

Elkészítés:

A datolyát, kakaót, hajdinát, zabot és mogyoróvajat összeturmixoljuk, amíg egy kissé ragacsos masszát nem kapunk. Ezeket kis adagokra osztjuk, és ujjakat formázunk belőlük. A végükre egy kicsi (vegán vagy cukormentes) lekvárt kenünk, és mandula-pehelyt illesztünk rá (ez lesz a köröm). Tálalásig érdemes hűvös helyen tárolni!

Sós múmia fejek Kép forrása: instagram.com

3/5 Sós múmia fejek

Ne csak az édesszájúaknak kedvezzek, íme, egy finom sós sütemény, ami nagyon szórakoztató, és végtelenül egyszerű!

Hozzávalók: ¼ bögre élesztőpehely, 1 bögre leforrázott spenót levél, 2 bögre vajbab, 1 gerezd zúzott foghagyma, fagyasztott vajas tészta, fekte olíva bogyó.

Elkészítés:

Az élesztőpelyhet, a spenótot, vajbabot és fokhagymát összeturmixoljuk. A tésztalapból egy kisebb szájú pohár segítségével kör alakú tésztákat formázunk. Egy kanál segítségével rájuk halmozzuk a spenótos krémet, és a közepétől feljebb belenyomunk két olívabogyó karikát (ezek lesznek a szemek). A megmaradt tésztából „fáslikat” formázunk, és ezeket tetszőleges irányban elhelyezzük a múmiafejen. 190°C-on 10 percig sütjük, amíg aranybarnák nem lesznek. Kihűlve tálalhatjuk is!

Pekándiós figurák Kép forrása: deliciouslyella.com

4/5 Pekándiós figurák

Ismét egy édesebb recept, amit mindenki imádni fog, már csak az ellenállhatatlan külsőjük miatt is! Kissé pepecselős munka, de megéri!

Hozzávalók az alaphoz: 150g pekándió, 7 evőkanál juharszirup, 1 evőkanál kókuszolaj.

A mázhoz: 1 csésze kakaóvaj, 7 evőkanál juharszirup, 7 evőkanál nyers kakaópor, csipetnyi só.

Elkészítés:

A pekándiót daráljuk nagyon apróra (szinte már liszt állagot kell, hogy kapjunk), a juharszirupot és a kókuszolajat egy serpenyőben melegítsük össze, majd adjuk hozzá a darált pekándiót. Dolgozzuk jól össze, majd tegyük a 180°C-ra előmelegített sütőbe, kb. 10 percig.

Ez alatt a kakaóvajat melegítsük fel egy serpenyőben, és adjuk hozzá a többi hozzávalót is (juharszirup, kakaó, só). Az így kapott masszát töltsük a Halloween-i szilikonformákba (keveset, éppen, hogy csak a formát kiadja), majd tegyük be fagyasztóba pár percre. Utána a sütőből kivett masszát óvatosan halmozzuk bele, és a maradék mázzal fedjük be. Tegyük fagyasztóba kb. 3 órára, majd hidegen tálaljuk!

Sütőtökös latte Kép forrása: lovingitvegan.com

5/5 Sütőtökös latte

Ősszel mindig nagy kedvencnek számít a méltán híres kávézólánc kínálatában a sütőtökös latte, amit most házilag is elkészíthetsz, vegán és egészséges kivitelben! Tökéletes innivaló akár Halloween-re, akár az ősz vagy tél bármely napjára!

Hozzávalók: 1 csésze mandulatej, 2 evőkanál sütőtökpüré, 2 evőkanál juharszirup, 1 evőkanál vanília aroma, ½ teáskanál sütőtökpite fűszerkeverék, ¾ csésze chai tea vagy kávé, vegán tejszínhab a tetejére.

Elkészítés:

A tejet és a pürét tegyük egy edénybe, és kézi habverővel dolgozzuk el alaposan, majd tegyük oda forralni. Mikor már gyöngyözik, vegyük le, és készítsük elő a turmixgépet. Tegyük a gépbe a tejes keveréket, a juharszirupot, az aromát és a fűszerkeveréket, majd turmixoljuk össze. A frissen főzött kávét vagy teát töltsük ki poharakba, majd öntsük rá a sütőtökös tejkeveréket. A tetejét díszítsük vegán tejszínhabbal.

Tipp: A sütőtökpite fűszerkeveréket házilag is elkészítheted. Hozzávalók: 2 teáskanál őrölt gyömbér, 2 teáskanál szerecsendió, 1.5 teáskanál őrölt szegfűszeg, 3 teáskanál őrölt fahéj.