Nem kellene szeretkezned, ha nem tudsz válaszolni erre a 3 kérdésre

Schuster Borka
Írta: ,
Nem kellene szeretkezned, ha nem tudsz válaszolni erre a 3 kérdésre

Kép forrása: unsplash.com

Mi számít törvényellenesnek a szexben?

Alapvetően semmi nem tilos, ami felnőtt (a beleegyezési korhatárt elérő), cselekvőképes emberekkel szabad akaratukból és beleegyezésükkel történik. (Vannak persze extrém esetek, ítéltek már el valakit azért, mert fantáziáinak kiélése közben meggyilkolta partnerét, aki ebbe korábban beleegyezett, de talán az ennyire szélsőséges esetek tárgyalásától most eltekinthetünk.)

Az viszont, hogy mi történik a másik beleegyezésével, sokszor nem is olyan egyértelmű. Nem láthatunk a másik fejébe, még akkor sem, ha szoros és bizalmas kapcsolat van közöttünk, egy alkalmi légyott esetén pedig ez hatványozottan igaz. Egy mozdulat, egy szó, egy gesztus is olyasmi lehet, ami a másik élményét teljesen tönkreteszi, még akkor is, ha egészen odáig ő is élvezte a dolgot.

Az egyetlen megoldás, ha kérdezünk – a közhiedelemmel ellentétben a kommunikáció nem megöli a szenvedélyt, hanem segít, hogy örömet okozzatok egymásnak és a saját vágyaitokat is megéljétek. Amíg minden résztvevő élvezi a dolgot, semmiféle „perverzió” nem számít rossznak vagy tabunak, ha viszont nem beszélitek meg a dolgokat, akkor nem csak a másik jogait sértheted, de emberként is kudarcot vallasz.

Ha nem tudod a választ erre a 3 kérdésre, nem kellene szexelnedDmitryPoch/depositphotos.com

Fókuszban

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!