A nők rémálma! Amit a „nászutas” betegségről tudni kell (x)

Írta: ,

Azt mondják, kétféle típusú nő létezik: akinek már volt hólyaghurutja, és akinek még csak ezután lesz. Egy biztos, ez a kellemetlen nyavalya gyakran megtalálja a szebbik nem tagjait. Tipikus tünetei az égő, csípő érzés pisiléskor, melyet kínzó, alhasi görcsök kísérnek. Sokaknál a panaszok jellegzetesen a szexuális együttlétet követően jelentkeznek.  A régiek ezért nevezték ezt a fajta felfertőződést „nászutas” betegségnek, hiszen dédanyáink-nagyanyáink csak a lakodalom utáni nászéjszakájukon kerültek először testi kapcsolatba a párjukkal, és az arra érzékenyeknél ilyenkor jelentkezett életük első hólyaghurutja.

De mi köze a szexnek a hólyaghuruthoz?

A hüvelyben számos baktérium tanyázik, és alapvetően jó helyen is vannak ott: fontos részei a női intim flórának. Ha azonban onnan kiszabadulnak és a hüvelybemenettel szoros közelségben található húgycsőnyílás környékére kerülnek, könnyen feljuthatnak a hólyagba, és fertőzést okoznak.

Nem kertelünk: a közösüléskor ki-be mozgó pénisz az, amely gyakorlatilag „átszállítja” a hüvelyi bacikat a húgycső közelébe. Emiatt tapasztalják az érzékenyebbek, hogy akár minden szerelmes együttlét kellemetlen következményt is tartogat számukra: a hólyaghurutot.

Mit tegyek, ha hólyaghurutom lett?

Bár a fertőzést baktériumok okozzák, nem érdemes azonnal antibiotikumot beszedni. Már dédanyáink is sikerrel kúrálták magukat a természet patikájából: ha húgyúti bajok kínozták őket, medveszőlőlevél-gyógyfőzetet ittak.  Ennek a gyógynövénynek a hatóanyagait tartalmazza koncentrált formában az Urzinol tabletta, ezért sokkal hatásosabb a hasonló alapanyagú gyógyteáknál , és recept nélkül megveheted a gyógyszertárakban. 

Az akut hólyaghurut tüneteit azonnal enyhíti, de tanácsos legalább 4 napon át szedned, hogy biztosan megszabadulj a fertőzéstől. Fontos a bő folyadékfogyasztás, lehetőleg tea vagy ásványvíz formájában, hogy alaposan átmosd a hólyagodat. Ne tartogasd soha a vizeletet, így nem adsz esélyt az odajutott kórokozók megtelepedésének! Ha pedig ez a hagyományos növényi gyógyszer mégsem segítene, mindenképpen fordulj orvoshoz!

Ne mondj le a szexről, de előzd meg a bajt!

A párkapcsolat fontos része a szex. Ha hajlamos is vagy a hólyaghurutra, semmiképpen nem megoldás   a „szex-koplalás”, csak mert félsz az együttlét kellemetlen utóhatásaitól. Kis odafigyeléssel és néhány szabály betartásával önfeledten lehettek egymáséi anélkül, hogy rettegned kellene a kínos, húgyúti következményektől. Amire ügyelj:

  • Együttlét előtt mosakodj meg pH-semleges szappannal vagy akár tiszta vízzel!
  • Az aktus után mielőbb menj el pisilni! Ha be is jutott a hólyagodba pár baktérium, nem lesz esélyük ott tanyát verni és elszaporodni, hiszen a vizelettel együtt tőlük is megszabadulsz.
  • Ne tartsd sokáig vissza, ha pisilni kell, és mindig igyál eleget!

 


* Hagyományos növényi gyógyszer. A javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

(x) fizetett hirdetés