Lencsesaláta

Írta: ,

Ha beköszönt az újév, lencsével illik köszönteni. Általában főzeléket, vagy levest főzünk belőle. Ha valamilyen új ételt szeretnél készíteni, ajánlom a lencsesalátát.

A hagyomány szerint az újév első napján lencsét kell enni. A szemes étel, mint például a lencse, vagy a bab, olyan, mint az aprópénz. A gazdagságot jelképezi. Ahhoz, hogy az újesztendőben dúskálhass az anyagi javakban, a lencse feltétlenül legyen az újévi étrended része.

A lencse fehérjetartalma magas. Könnyen emészthető. A-vitamin tartalma jót tesz a szemnek.

A legenda szerint igazságos Mátyás királyunk két szerzetest tömlöcbe vettetett azért, mert nem tetszett nekik, hogy a szegények eledelét, a lencsét kapták a tányérjukra. A kedves barátok a tömlöcben két álló napig nem kaptak enni.

A harmadikon mi más, mint lencse volt az ebéd. Bekebelezték, majd azt mondták, hogy „vere valet”, vagyis „valóban jó”. Az őrök latinul nem tudván, ezt úgy értették, hogy „vérré vált”. Innen ered a mondás, hogy „Vérré vált, mint barátban a lencse.”

Remélhetően benned is vérré válik ez a mennyei lencsesaláta.

Hozzávalók 3 személyre:

  • 30 dkg lencse
  • 10 dkg füstölt bordaporc
  • 2-3 babérlevél
  • 1 kis vöröshagyma
  • 2 arasznyi póréhagyma
  • 9 aszalt paradicsom
  • 3 evőkanál olaj az aszalt paradicsom alól

Elkészítés:

A lencsét kiválogatjuk, átöblítjük, majd egy éjszakára beáztatjuk.

Másnap a lencsét odatesszük főni. Hozzáadjuk a megtisztított vöröshagymát, 2-3 babérlevelet, és az apró darabokra vágott bordaporcot. Ha kell, pici sót is adhatunk hozzá. Ez a füstölt hús fűszerezettségétől függ.

Ha megfőtt a lencse, szedjük ki a főtt hagymát és a babérleveleket. Szűrjük le a lencsét és a füstölt bordaporcot. Alaposan csepegtessük le őket.

Tegyük egy tálba a főtt lencsét és füstölt húst. A póréhagymát tisztítsuk meg, vágjuk vékony karikákra, majd keverjük a lencséhez. Adjuk hozzá az aszalt paradicsomot és 3 evőkanál olajat az aszalt paradicsom alól. Alaposan forgassuk össze. Fogyasztás előtt 1-2 órát hagyjuk állni, hogy az ízek összeérjenek.