3 mennyei alternatíva kenyérre - Egyszerű alapanyagokból, könnyen elkészíthetőek

Szabó Erzsébet
Írta: ,

Régóta sütök itthon kenyeret, bár nem a hagyományos változatot: olyan gluténmentes lisztkeverékkel szoktam dolgozni, ami semmilyen extra hozzávalót nem igényel. Emiatt nem is fogott el a lisztet érintő felvásárlási láz: tudtam, hogy van itthon alternatíva. Azonban nem csak speciális keverékből készíthetsz kenyeret otthon, hiszen léteznek rá kiváló alternatívák. Bár az internetet elkapta a kovászolási láz, amiből – be kell valljam – már én is kiveszem a részemet, nagyon szeretem az alábbi alternatívákat, hiszen csodálatosan színesítik az étkezéseket.

Naan kenyér

A naan kenyér őshazája Perzsia, de szinte minden országnak megvan a maga változata – ezt jól példázza, hogy a naan már gyakorlatilag az egész világot meghódította. Az eredeti változatot a kemence falán sütik, ezért aztán az otthoni naan kenyér sosem lesz ugyanolyan, de érdemes vele kísérletezgetni, mert még így is mennyei finom. Ezt a kenyeret hagyományosan curry, csatni, raita mellé eszik, de egyaránt népszerű a klasszikus mártogatósok mellé tálalva.

A tésztába természetesen ízlés szerint bármilyen fűszer keverhető, isteni például chilivel, fokhagymával, vagy akár korianderrel.

Hozzávalók: 280 gramm liszt, 180 ml víz, 50 gramm joghurt (lehet növényi is, pl. kókusz, szója), 30 gramm olaj, 1 csapott kiskanál sütőpor, 2 csomag porélesztő, csipet só, 1 csapott kiskanál cukor, ízlés szerint fűszerek (pl. curry por, fokhagyma, kömény)

Így csináld: Fordítsd a masszát egy lisztezett felületre és annyi lisztet adj hozzá, hogy laza golyót kapj, majd tedd félre kelni. Amikor megkelt a tészta, gyúrd át és oszd 6 egyforma darabra, nyújtsd ki ovális formára és hagyd még egyszer kelni. Addig hevíts olajat egy serpenyőben és a kenyerek mindkét oldalát alaposan süsd meg. Végül ecset segítségével, fűszeres olajjal kend meg őket – ezt a lépést persze ki is hagyhatod, ha pl. dahl, egytálétel mellé kínálod a kenyeret. 

dashek/depositphotos.com

Krumplis palacsinta 

A krumplis palacsinta már jóval hagyományosabb fogás itthon, mint a naan kenyér, de nem kevésbé finom. Ez a régimódi és egyszerű recept a legalapvetőbb hozzávalókból is elkészülhet, és tökéletesen megállja a helyét önmagában, de mártogatósok mellé és kenyér helyettesítésére ugyancsak kiváló választás.

Hozzávalók: 50 dkg burgonya, kb. 15 dkg liszt, só, 2 evőkanál olaj

Így csináld: Héjában, sós vízben főzd puhára a burgonyát, majd hámozd meg és törd át krumplinyomó segítségével. A liszttel és az olajjal keverd el, szükség esetén adj hozzá még sót. A krumpli keményítőtartalmától függően előfordulhat, hogy több lisztre lesz szükséged: annyit kell hozzáadnod a tésztához, hogy formázható, nyújtható állagot kapj. Kisebb tojásnyi adagokat vegyél ki a tésztából, lisztezett felületet nyújtsd ki őket. Hevítsd olajat egy serpenyőben, és a kinyújtott palacsinták mindkét oldalát süsd ropogósra. 

Shebeko/depositphotos.com

Parata

Ismét kicsit idegen vizekre evezünk, és ezúttal is egy kis zöldséget csempészünk a kenyér tésztájába. A parata származási helye India, elkészítése és ízvilága nagyon széles skálán mozog, hasonlóan a naan kenyérhez, aminek mintájára fogyaszthatod ezt a lepénykenyeret is.

Hozzávalók: 20 dkg liszt (lehetőleg teljes kiőrlésű), 150 ml víz, só, ízlés szerint fűszerek: erős paprika, koriander, római kömény, gyömbér, olaj a sütéshez

Így csináld: A hozzávalókat alaposan gyúrd össze, majd tedd félre pihenni fél órát. Kisebb golyókat gyúrj a kezedben, majd nyújtsd őket kerek lapokra. Bőséges olajban süsd készre mindkét oldalukat és már tálalhatod is.

Yulia_von_Eisenstein/depositphotos.com

Fókuszban

Ideje lenne mindenkinek áttérni! Az NKM E-számla jó a környezetnek, az ügyfélnek és most a kórháznak is

Így tanítsd meg a gyerekednek, mi a jó és a rossz érintés

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba

Tiszta lakás, ragyogó jókedv