Végső stádium, búcsú szeretteinktől

Írta: ,

A halál modern kultúránkban tabunak számít, pedig ténylegesen olyan dologról beszélünk, amit garantáltan mindenki át fog élni. Egyelőre legalábbis kikerülhetetlen, hogy itt hagyjuk földi porhüvelyünket. De mi vár ránk akkor, ha kénytelenek vagyunk szeretteink haláltusáját végigkövetni?

Nem foglalkozunk a halállal

Sajnálatos módon egyre több olyan betegség nehezíti meg az emberek és a családtagok életét, amikkel korábban nem, vagy alig kellett foglalkozni.

Persze néhány évszázaddal ezelőtt egészen más gondokkal, bajokkal küzdöttek az emberek, nem is beszélve a háborúkról, amikor egyszerűen képtelenség volt elodázni a halál gondolatát.

Ehhez képest manapság nem vagyunk hajlandóak tudomást venni magáról a tényről, sokszor még akkor sem, akkor tényleg ildomos lenne a témával foglalkozni.


„Tudomásul kell vennünk mint az élet velejáróját” ‒ gondolatok a halálról


Úgy teszünk, mint ha a halál nem létezne, ezért aztán mindennél jobban sokkoló, amikor valamilyen formában bekopogtat a család életébe.

Nyilvánvalóan szó sincs róla, hogy minden nap szinte várni kellene valamilyen szörnyűséget, de helyén kellene kezelni a halált, hiszen attól, hogy nem veszünk tudomást róla, még valóságos tény marad.

Lassú kontra gyors halál

Ha választani lehetne, az emberek többsége a gyors és hirtelen halált választaná, egy pillanatnyi baleset formájában, vagy még szebben, örökre elaludni az álmok közepette.

Sajnálatos módon azonban – az eutanáziát félretéve – nem választjuk meg a halálunk idejét, és a természet útját tekintve a formáját sem.

Főleg ez az oka annak is, hogy már gyakran emberhez méltatlan körülmények közé kerülünk, vagy kerülnek szeretteink, ami kívülállóként, tehetetlenül nézve talán még fájdalmasabb tud lenni. 

Ép ésszel nem feltétlenül lehet feldolgozni, amit az ember az elfekvőben, a kórtermekben lát.

Talán ezért van az, hogy időskorban – egyfajta védőfalként – gyakran komoly mentális problémák is nehezítik az észlelést.